
A kormány kizárná az államfőt a legfőbb ügyész és a főügyészek kinevezési eljárásából – derült ki az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítási javaslatából, írja az MTI.
2017. augusztus 24., 00:142017. augusztus 24., 00:14
A kormány kizárná az államfőt a legfőbb ügyész és a főügyészek kinevezési eljárásából – derült ki az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítási javaslatából, írja az MTI.
A törvénymódosítási csomagot Tudorel Toader igazságügyi miniszter ismertette tegnap. Eddig az ügyészség vezetőit az államfő nevezte ki, a módosítás szerint az igazságügyi miniszter javaslatára Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) nevezné ki őket. Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, változást jelentene az is, hogy a CSM ügyészségi részlegének kell meghoznia a döntést a kinevezésekről. A legfőbb ügyész mellett a korrupcióellenes ügyészség és a szervezett bűnözés ellenes vádhatóság vezetőinek kinevezését érintené a változás. Hozzátette: a legfelsőbb bíróság elnökét továbbra is államfő nevezi ki, de a jelöltet a CSM bírói részlege javasolja.
Az ügyészségi vezetők mandátumát három évről négy évre bővítik. Toader hangsúlyozta, a jelenleg mandátumukat töltő ügyészségi vezetőket a módosítás nem érinti, az új szabályok csak a következő kinevezésekkor lesznek érvényesek, ha a parlament is elfogadja a törvénymódosítást. Az indítvány felelősségre vonhatóvá tenné a munkájuk során hibát elkövető bírákat és ügyészeket. A miniszter hangsúlyozta, eddig a jogszabály feltételes módban fogalmazott, hogy az állam eljárást indíthat a hibákat elkövetők felelősségre vonása érdekében, de – mint mondta – ez soha nem történt meg. Azt ígérte, hamarosan nyilvánosságra hozza, hány hibás döntés született, és ezek következtében hány személynek hány évet kellett jogtalanul fogdában vagy börtönben töltenie.
Az indítvány 30 éves alsó korhatárt vezet be a bírói és ügyészi pálya elkezdéséhez, illetve lehetővé teszi a bíráknak, hogy ügyészekké váljanak, illetve az ügyészeknek is, hogy bírákká váljanak. Eddig nem volt lehetséges ez a szakmai váltás. A javasolt változások közé tartozik, hogy a CSM keretében működő igazságügyi felügyeletet áthelyezik az igazságügyi minisztériumhoz. Javasolták még, hogy az ügyészek és a bírák elleni büntetőjogi eljárásokat a legfőbb ügyészségnek egy erre a célra létrehozandó külön részlege vizsgálja. Jelenleg a legfőbb ügyészség, vagy annak részlegei, a korrupcióellenes és a szervezett bűnözés ellenes vádhatóság illetékes lefolytatni ezeket a vizsgálatokat. A tervezetet a kormánynak is el kell még fogadnia, majd ezt követően kerül várhatóan a parlament elé.
Klaus Johannis államfő azt nyilatkozta, hogy az igazságügyi miniszter javaslatai az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvény módosítását illetően, támadást jelentenek a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupcióellenes harc ellen. „Az igazságügyi miniszter mai (tegnapi – szerk.) javaslatai támadást jelentenek a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupcióellenes harc ellen” – jelentette ki Johannis.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!