Augusztus 31-én átveszik Bölönben az új óvoda épületét. Az esemény azért is mérföldkőnek számíthat a falu életében, mert – ahogy Sikó Imre polgármester fogalmazott – eddig az óvodai tanítás hol itt, hol ott zajlott, ahol éppen megfelelő helyet találtak a kicsiknek, ám mostantól a falunak végre saját óvodaépülete lesz.
Tegnap augusztusi tevékenységéről számolt be a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség, illetve egy holnap esedékes átfogó taktikai gyakorlatról is szóltak. Lapunk a vasárnapi, halálba torkolló tragédiáról érdeklődött.
Kiss József zágoni polgármester (képünkön) azt mondja, folyamatosan rágalmazzák különböző román újságokban és az interneten. Az elöljáró szerint ezeknek az akcióknak célja, hogy hiteltelenné tegyék a személyét, és a következő választáson román polgármestere legyen a községnek.
Öt háromszéki fiatal próbálta ki magát a külföldön évek óta működő és Bukarestben is egyre népszerűbb internship-programban. Az elképzelés lényege, hogy a jelentkező – bizonyos körülmények közepette – beáll dolgozni egy intézménybe anélkül, hogy ez a két felet bármire is kötelezné a jövő tekintetében.
Szegény Kelemen Hunor, ha valaminek nekikezd, akkor mindjárt előjönnek, hogy miért csak most, meg hogy eddig is tehette volna. De most megtette, és román részről – tisztelet a kevés kivételnek – mindjárt megkérdőjelezték a lojalitását, a románság felé való minél teljesebb behódolást hozták előtérbe, tehát a magyarság másodosztályú állampolgárokként való kezelését, nem pedig a gondok nyílt, őszinte megtárgyalását. Mert e nélkül a román–magyar viszonyban nem jutunk el az ötről a hatra, annyi bizonyos.
Fegyvert használtak a román határrendészek hétfő hajnalban egy illegális bevándorlókat szállító jármű megállítására. Az incidensben két migráns és egy rendőr megsebesült.
A kisebbségi jogok bővítését és az emberek mindennapos gondjaira megoldást nyújtó törvénytervezetek elfogadását tűzte ki célul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a parlament őszi ülésszaka előtt – közölte hétfőn az RMDSZ.
Románia nagyon közel áll ahhoz, hogy „politikai rendőrsége” legyen – közölte vasárnap este az Antena 3 televízióban Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Hozzátette: „nagyon bízik” abban, hogy Eduard Helvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője „nem dől be semmilyen csábításnak”.
Háromszéki fotóklubok és független alkotók idén is szabadtéri fotókiállítás formájában ünnepelték Sepsiszentgyörgyön a Magyar Fotográfia Napját. Harminc kiállító több mint kétszáz fotóját lehetett megtekinteni vasárnap délután az Erzsébet park zenepavilonja előtti sétányon, tudtuk meg Toró Attila főszervezőtől.
Szombaton hetedik alkalommal tartottak kamionos találkozót Erdővidéken, mely alkalomra ezúttal is nem csak a környékről, de távolabbi vidékekről is érkeztek TIR-sofőrök, azért, hogy a hazai és külföldi utakon megtett sok-sok kilométer után kicsit lazítsanak, megbeszéljék egymással közös dolgaikat, aztán együtt, szórakozva töltsék a délutánt.
Hétvégén falunapokat tartottak Középajtán. A sörsátrak alatt helyet foglaló, szórakozni vágyó közönség előtt helyi vagy meghívott előadók léptek fel, és ha éppen üres volt a színpad, akkor a hangszórókból áradó mulatós zene biztosította a jókedvet.

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást.
Tizenkét nap, 14 óra és 51 perc után érkezett célba Bagoly Levente a világ egyik legnehezebb bicikliversenyén, a Transcontinentálon. A belgiumi Geraardsbergenből indított és a görögországi Meteorákig tartó versenyen több mint 4000 kilométert kellett letekerni külső segítség nélkül. Az ilyen versenynél győztesnek számít mindenki, aki egyáltalán célba ér, ám Bagoly Levente a 236 egyéni és további 138 páros versenyző közül az igen előkelő 19. helyre érkezett.
Rétyen a hétvégén immár XII. alkalommal ünnepelték a községi napokat: az előző esztendőkben is színes kínálatú program ezúttal igazi „értékkiaknázó” rendezvénnyel bővült, hiszen amint az kiderült, helyi kézművesek nemcsak szép számban vannak a környéken, de igényes munkákkal, színvonalas kiállításanyagokkal is könnyen előrukkolnak, ha megkeresik őket ilyesfajta felkéréssel.
Aki követi a magyar közélet eseményeit, felfigyelhetett rá, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter sokkal határozottabb, karakánabb, következetesebb politikát képvisel, mint elődei. Jómagam kinevezésekor úgy véltem, a miniszterelnök saját kézbe vette a külügyeket, amit addig elkötelezett atlantisták irányítottak.
A jól sikerült nyári felkészülési időszak után a háromszéki fallabdázók számára az elmúlt hétvégén megkezdődött a 2017–2018-as idény, a szezonnyitó versenyt Kolozsváron tartották. A Kovászna Squash SKE négy játékossal képviseltette magát a PitechPlus Kupán.
Péntektől vasárnapig a franciaországi Schiltigheimben tizenharmadik alkalommal bonyolították le az Euro Mini Champs-et, amelyen 32 ország 448 (2005-ben és 2006-ban született) asztaliteniszezője lépett asztalhoz. A romániai küldöttség legjobb eredménye a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub tehetsége, Mike Boróka nevéhez fűződik.
Nem fukarkodtak a gólokkal a teremlabdarúgó-csapatok a 2017–2018-as pontvadászat alapszakaszának nyitókörében, ennek sajnálatos módon – többek között – a Sepsi Futsal látta kárát. A szebb napokat látott sepsiszentgyörgyi alakulat csütörtökön Csíkszeredában szaladt bele egy 9-1 arányú pofonba.