Jókora szatyorral mentem ki a piacra szokásom szerint. Zöldség bőven, gyümölcsből alma, szőlő meg körte. Kicsi unokám kérdezte minap, hogy a dinnye gyümölcs-e, és ha gyümölcs, akkor a világon a legnagyobb. Azt mondja a város népe, nem igaz ám, hogy a Regát, a román ó-királyság tartja el Székelyföldet, hiszen Brassóból hozzák föl ide, s adják el a románok nekünk kétszeres áron a zöldséget.
Nem lenne könnyű még egy olyan regényre rámutatni, mely Erdélyt annyira átfogóan és mélységében mutatja be, mint Móricz Erdély-trilógiája (1922–1935). Esetleg egy-egy írónk teljes munkássága jöhetne számításba ilyen tekintetben, mindenekelőtt a Bodor Ádámé…
Rendkívül elegáns és látványos, szemet gyönyörködtető látványban lehetett részük mindazoknak, akik elfogadták a Vadon Egyesület meghívását és szombaton részt vettek a benedekmezői Székelyföldi Lovasközpontban tartott díjugrató versenyen.
Szakmai és emberi kapcsolatok alakulnak ki, a résztvevők tudomást szerezhetnek a legfrissebb újdonságokról és nem utolsó sorban megszerezhetik kötelező továbbképzési pontszámuk egy részét – így foglalható össze a Háromszéki orvosnapok lényege.
Szeptember 29–30-án Romániában először a brassói Business Parkban szervezi meg az Albert és a Mosoly Egyesület a Fogyatékkal élő gyerekek számára szánt Terapeuták Galériáját. Ezen Kézdivásárhely is képviselteti magát a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutya Klub révén, és jelen lesz a kurtapataki Zonda lovarda is, ugyanis ők lóterápiával foglalkoznak. Emellett kiállít Kovács Etele kinetoterapeuta is.
Gyakorlatiasra és eredményesre sikeredett a szociális szervezetek és intézmények pénteki hálózati találkozója, amelyet immár harmadjára szerveztek meg, ezúttal a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó szolgálatának sepsiszentgyörgyi, Gyár utcai székhelyén.
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
Rendhagyó eseményre hívja a háromszéki futballkedvelőket a Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség, partnerségben a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskolával. Szeptember 27-én, szerdán a magyar labdarúgóélet híres képviselői látogatnak Háromszékre, közönségtalálkozó keretében pedig bárki kérdéseket tehet fel dr. Mezey Györgynek vagy Egervári Sándornak.
A Kézdivásárhelyi SE teremlabdarúgói változatos, az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzésen kapituláltak Nagyváradon, a helyi Dinamo Leonardo alakulata ellen, a II. ligás pontvadászat 2., vasárnapi játéknapján.
A Sepsi OSK felettébb döntetlenszagú mérkőzésen, verhető ellenféltől szenvedett vereséget, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján. A sepsiszentgyörgyiek Fülöp révén jutottak előnyhöz az első félidőben, majd a Concordia kiegyenlített.

Különleges időutazásra hívja olvasóit a Médiatár és a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést. A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg.
A futball történetében nem volt még egy olyan Európa-bajnokság (vagy világbajnokság), ahol a házigazdának eleve nem garantált egy részvételi hely a döntő tornán. A 2020-as Eb márpedig ilyen. Azt beszélik, hogy először s utoljára. Kulisszahírekből ítélve, az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) máris szánják-bánják, amit a 2020-as Eb-re „összekutyultak”, ám azt remélik, valahogy kibírják, valahogy eltelik, aztán ... soha többé!
Ismét könnyít a vásárlási feltételeken a sepsiszentgyörgyi tanács, és újból felajánlja megvételre a Bodok szállót. A megyeszékhelyi testület immáron harmadjára próbálkozik, hogy befektetőt keressen a város egyik központi épületének rendbetételére.
A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság munkatársai folyamatos ellenőrzéseket tartanak megyeszerte, így buktattak le egy sepsiszentgyörgyi üzletet, ahol lejárt hústermékeket csomagoltak újra.
Ma hoz(hat) döntést a marosvásárhelyi bíróság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vs. marosvásárhelyi polgármesteri hivatal perben, amelynek az a tétje, hogy Dorin Florea polgármester ismét „elhárító manőverrel” próbálja megteremteni a körülményeket, hogy valamiképpen betilthassa az SZNT által szervezett autonómiafelvonulást.
Csak találgatom, mi lesz, mi minden lehet Spanyolországban, az onnét kiszabadulva függetlenülni akaró Barcelonában. Nem kísértem az Istent képzelgéseimmel. Nekünk és más elnyomorított népeknek csak a riadozás, majd az azt követő rettenet maradt.
Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Sevil Shhaideh regionális fejlesztési miniszter ellen pénteken, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy Duna-szigetre is kiterjedő horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatása ügyében.
Fegyelmi kivizsgálást indítottak a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnáziumban, ahol egy ötödikes kislányra támadt két vele egykorú fiú. Az incidenst az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezte jelezte egy közleményben, azt állítva: az agresszióra azért került sor, mert a kislány magyarul beszélt.