A megyei fogyasztóvédők néha elképesztő, furcsa panaszokat is meghallgatnak – derült ki legutóbbi közleményükből, amelyben részletesen beszámoltak pár „kirívóbb” esetről.
A Magyar Polgári Párt (MPP) minden olyan kezdeményezés mellett kiáll, ami az autonómiaharchoz kötődik, éppen ezért mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt hét végén az őrtűzgyújtáson – hangoztatta Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata felszámolná a romák által lakott Őrkő „zsáknegyed” jellegét, összekötve a Borvíz utcával, közölte Antal Árpád. Ugyanakkor ott szociális és szolgálati lakásokat építenének, de a tervek között szerepel az infrastruktúra korszerűsítése is.
Nemzeti ünneppé nyilvánítanák december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját, a szenátus hétfőn fogadta el a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését.
Első házként elfogadta kedden a szenátus a parlagfű irtására vonatkozó törvénytervezetet, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) terjesztett elő.
Egyetlen tartózkodással, csaknem egyhangúlag szavazta meg a szenátus hétfőn az oltástörvény tervezetét, amely a súlyos kanyarójárvány közepette éles közvitát váltott ki a társadalomban.
A művészet lehet doktor, lehet szülő, testvér, múzsa, ezért mindenkinek egyformán fontos, a fogyatékkal élőknek is alanyi jogon jár – így gondolják ezt mindazok is, akik az Art of inclusion (Az inklúzió művészete) projekt keretében múlt héten Kőröspatakon a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház foglalkoztatottjaival együtt alkottak.
Székely Ágnes sepsiszentgyörgyi kangoo-jumps és aerobic-fitnesz edző első alkalommal tartott kangoo-jumps órát a baróti sportcsarnokban múlt vasárnap.
Klasszikus és kortárs csíkszeredai festőművészek kamara-kiállítása, kötetlen beszélgetés, valamint alkotó foglalkozás megszervezésével tisztelgett a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum a Magyar Festészet Napja alkalmából. A rendezvényre, amelynek díszmeghívottja Márton Árpád csíkszeredai festőművész volt, múlt héten került sor a Tolerancia- és a Lovagteremben.
Művészek munkáit népszerűsítő platform, helyi turizmust segítő szociális vállalkozás, reklám animáció, távirányítós termékek fából, fiatalok fejlődését segítő vállalkozás, gyógy- és fűszernövények termesztése – ezekkel az üzleti tervekkel versenyeztek vállalkozó szellemű fiatalok a Sepsiszentgyörgyön szervezett Startup Pitch Day versenyen.
Elkezdődött a Digitális Székelyföld építése, de van helye a fejlődésnek, hangzott el a Sepsiszentgyörgyön szervezett 5. Székelyföldi IT és Innovációs konferencián.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Székelyföldön alacsony a lakosság kockázatvállalási szintje, ez visszaveti a vállalkozási kedvet, mutatott rá Olti Ágoston, az OTP Consulting vezérigazgatója, aki a háromszéki Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén tartott keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy új vállalkozások létrejöttét ösztönző programot indítanak.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói két porondon méretkeztek meg az elmúlt hétvégén. Veres László irányításával nyolc sportoló a marosvásárhelyi CIS-GAZ Kupán, míg Czifra Attila és Vida Tamás vezetésével huszonkét dzsudoka a szentegyházai Mártonffi János Emlékversenyen lépett tatamira.
Folytatódnak a nemzetközi kupaküzdelmek, a Sepsi-SIC ma 19 órától a szlovák a Pieštanské Čajky otthonában játszik a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 3. fordulójában. A zöld-fehérek eddig mindkét mérkőzésüket elveszítették a D-jelű négyesben, ilyen előzmények után utazott Pöstyénbe a Zoran Mikes edzette alakulat.
0-4; 0-7; 6-0. Nem hokieredmények, nem is valami megyei bajnokság Gimburgyánfalva – Alsóökörmező rangadójának a végkimenetele, hanem a Bajnokok Ligájában az Anderlecht – PSG, a Maribor – Liverpool, illetve a Chelsea – Qarabag sikeredett ilyen szépre. Sebaj, mondhatjuk, még csak csoportmérkőzések, az igazi rangadók tavasszal lesznek, addigra a gyengék kihullanak.
Nem az eső, hanem az áhítat, ami mindent átitat október 23-án, el március 15-ig. Politikailag dermesztő emlékezés a forradalomra, a szabadság egykori, akkori közelére. Az áhítat velünk marad, hiszen felejthetetlen élményben volt részünk. Beszédek, szavalat, diákénekkar; és akkor az esőben fölhangzik a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus kórus döbbenetes ajándéka. Giuseppe Verdi (1813–1901) Nabucco című operájából a világhírű gyújtópont, A rabszolgák kórusa!
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó- és énekelt vers vetélkedőt Brassóban, a Reménység Házában, Moldovei u. 2. szám alatt, november 9–12. között.
A középkor folyamán a kisebb székely városok modellje a vásártartás és az igazgatási szervek, intézményi felépítettség dolgában nyilván Marosvásárhely lehetett, hiszen ő vitte a legtöbbre közülük, ámbátor központi szerepet játszott Székelyudvarhely is. Pár adatot érdemes idézni róluk is a háromkötetes históriából, mely ismertetésének e sorozatot szenteltük.