Szólni se, elszállni se akartam a minapi román ünnepből. Az igaz, hogy ennek az ünnepnek évek óta tart az előestéje, hónapok óta dübörögnek a lapjaik –, szóval volt részem benne. Most is csak nyugton megvárván, míg lemossák a gyalázatot magukról. Mert tiszta kézzel és tiszta képpel nem lehet elművelni a sok gyalázatot, amit ránk kentek. Az Új Jobboldal nevű szervezetük elvadultan ordította Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön is többek között, hogy akarják a régi határokat!
Befejeződött a szezon Ördög Zoltán számára, az ozsdolai motokrossz versenyző idénye igencsak izgalmasra sikerült. A Dementor Racing színeiben versenyző kismotoros erőfeszítései megkoronázásaként bulgár bajnok lett, illetve a magyar csapatbajnokságban bronzérmet érdemelt ki. Nemrég a román szakszövetség az év legjobb motokrossz versenyzőjének ismerte el. Minderről édesapja, Ördög István számolt be lapunknak.
A baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kun Kocsárd Egyesület egy új, negyedévenként megjelenő őstörténeti folyóiratot indított Kelet Kapuja címmel. Első száma júliusban került a standokra, a második pedig októberben. A tetszetős megjelenésű, képekkel gazdagon illusztrált lapnak dr. Obrusánszky Borbála történész, mongolista, keletkutató a főszerkesztője.
Európai uniós forrásból finanszírozott beruházásokat bemutató fotókat lehet megtekinteni Sepsiszentgyörgy főterén, a Kovászna Megye Tanácsa keretében működő Europe Direct Információs Központ pályázati felhívására érkezett alkotások képezik a kiállítás anyagát.
Új bemutatóra készül a Kézdivásárhelyi Városi Színház társulata: Yasmina Reza Művészet című darabját Barabás Árpád rendezésében láthatja a közönség holnap 13 órától a Vigadó nagytermi színpadán kialakított stúdiótérben.
A futballtörténet legrejtélyesebb Európa-bajnoksága lesz több szempontból is a 2020. évi. Némelyek szerint a legfárasztóbb, legbonyolultabb is egyben. Akadnak azonban bizonyosságok, például: Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Lettország, Feröer, Luxemburg, Kazahsztán, Moldávia, Liechtenstein, Málta, Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár közül egyik mindenképpen ott lesz a döntő torna 24 résztvevője között.
A Kovászna Squash SKE a Román Fallabda-szövetség égisze alatt december 2–3-án Csíkszeredában szervezte meg az ország legelső ifjúsági Román-kupáját. A Transylvanian Tenis&Squash Clubban lezajlott országos fallabda-versenyre öt korcsoportban 32 gyerek nevezett be, Bukarestből, Călărașiról, Sepsiszentgyörgyről és Csíkszeredából.
Elindult az erdely7csodaja.ro weboldal, amelyen két nyelven elérhető minden „csoda”, amely szerepelt a májusban, a Transindexen indított szavazáson, és amelyre felkerülnek a további csodák, amelyeket a szavazók ajánlottak a kampány idején.
A Hargita megyei törvényszék helyt adott a legnagyobb erdélyi magyar lapcsalád kiadója, az Udvarhelyi Híradó Kft. csődvédelmi kérelmének – írta szerdai számában a lapcsaládhoz tartozó Krónika napilap.
Szerdai ülésén határozatot fogadott el a kormány arról, hogy I. Mihály király emlékére nemzeti gyásznapot hirdet december 14-ére, 15-ére és 16-ára. A dátumokról a királyi ház tagjaival való kedd esti egyeztetésen döntöttek.
Kedden anyaországi civil támogatók látogattak a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központba, és tartós élelmiszert vittek az otthon lakóinak, majd a Mikulásuk, közösen az otthon néhány tagjával, édességcsomagot és jókedvet vitt a városi kórház gyermekosztályára.

Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
November végén az Orbán Balázs-iskola 14 kisdiákja – Szabó Sebők Enikő és Thiesz Katalin tanítónők kíséretében – részt vett a Csenger testvérváros Művelődési Központja által megszervezett Őszi meseszüret című nemzetközi mesemondó versenyen.
Az elmúlt napokban lehullott hó kisebb károkat okozott Kovászna városában, ugyanis a vizes hó súlyától néhány öregebb fa ága letört, és padokra, kukákra esett.
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetsége csatlakozott a Kárpát-medencei imanaphoz advent első vasárnapján. A rendezvénynek a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség adott helyet. Az idei imafüzetet a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetsége állította össze. A 15 gyülekezetből érkező, mintegy 130 nőszövetségi tag örömmel várta az egymással és az igével, énekléssel való találkozást, hiszen ez egy olyan alkalom, amikor a jelenlevők feltöltődhetnek, megpihenhetnek, és megoszthatják gondjai
Nem valami bőbeszédűek a források a székely hadak Anjou-kori szereplését illetően, inkább csak utalásokból szerezhetünk tudomást arról, hogy a dinasztia első királyát, Károly Róbertet elkísérték például Havasalföldre 1330-ban. Mint ismeretes, a hűtlen vajda, Basarab megbüntetése nem sikerült. Lack akkori székely ispán csapatai a nyugati hadszíntéren is feltűnnek hat évvel később a király Habsburg Albert és Ottó osztrák hercegek elleni háborújában.
Sok gyermek jelenlétében érkezett meg kedd este az önkormányzat Mikulása Barót központjába, a bányászszobor köré, oda, ahova már évek óta hagyományosan a város karácsonyfáját is felállítják. A kicsik szóba is álltak vele, verseket szavaltak, énekeltek, miközben a karácsonyi fények is kigyúltak a településen.
Új szauruszfaj bukkant fel Lázárfalva határában! Igaz, nem most! Régebben, több 100 évvel ezelőtt. Lába lenyomatát Jézus lábnyomának hívták a paleontológiában járatlan helyiek. Mivel halvány fogalmuk sem volt a sárkánygyíkokról, így biztosan azt gondolták, az Üdvözítő lúdtalpú cipőt viselt, mint a királyok bolondjai a hosszú, csónakszerű papucsokat.