Kihirdette Klaus Iohannis államfő kedden azt a törvényt, amely kötelezi a közútkezelőket, hogy biztosítsák a közvilágítást azoknál a gyalogátkelőknél, ahol nincs jelzőlámpa.
Amennyiben az infláció meredeken emelkedik, a Román Vasúttársaság személyszállító vállalata (CFR Călători) 2023-tól valószínűleg kénytelen lesz emelni az utazási jegyek árát, de ez attól is függ, hogy a vállalat milyen mértékű állami támogatást kap a következő évi költségvetésben - jelentette ki a vállalat vezérigazgatója a képviselőház szakbizottságában kedden lezajlott meghallgatása után.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) újabb, az intézmény nevében küldött hamis üzenetekre figyelmeztet, amelyekben arról tájékoztatják az adófizetőket, hogy adóhátralékuk van.
Első házként, 198 támogató és 80 ellenszavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el a képviselőház a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénytervezetet.
Az anyaországi Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Szakkör-programjának tavaly első ízben a Kárpát-medencére, így Háromszékre is kiterjesztett programjának nagy sikere után idén még többféle kézműves foglalkozást tanulhatnak a kisközösségekben. Székelyföldön az Amőba Alapítvány koordinálja a szakkörök tevékenységeit.
A spa-k Oscar-gálájaként is aposztrofálják azt a versenyt, amely kapcsán kitüntetik Európa legmenőbbjeit, legjobbjait és legkülönlegesebbjeit az üzletág keretében. Az idei ESPA Innovation Award-on a bálványosi Grand Santerra Spa vezetője a zsűri innovatív kategóriában kiosztott díját vehette át.
Háromszék-szerte azokra a magyar honvédtisztekre emlékezünk, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt végeztek ki.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata az elmúlt napokban meghirdette a 2022–2023-as téli időszakra vonatkozó fűtéstámogatási programját. A segélyben csak azok a családok részesülhetnek, amelyek esetében az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a havi 1386 lejt, egyedülálló személyek esetén a 2053 lejt.
Hétfőn a kézdivásárhelyi Vigadó galériájában a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) a tavalyi év legsikeresebb háromszéki civil programját és az év önkéntesét díjazta.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Az idei évad egyik kiemelt eseménye a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégjáték-sorozata lesz a megyeszékhelyen: október 6–8. között a Sardar Tagirovsky által rendezett nagy sikerű Raszputyin című előadást láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Szombaton a Fortyogófürdőn rendezett X Balloon Festen adott fergeteges koncertet az idehaza újdonságnak számító indie folkot zászlajára tűző Mano&Gregor.
Galbács Pál újabb ötletét felkarolva, alig másfél esztendő leforgása alatt immár harmadik, különleges tartalmú és egyedi üzenetű kötetét helyezte az olvasók asztalára a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE). A Kárpátországi téridő címet viselő, harmincegy Kárpát-medencei vagy innen elszármazott szerző tollából született írást csokorba gyűjtő kiadványt pénteken ismertették népes közönség előtt a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A Román Labdarúgó-szövetség illetékesei nemrég elkészítették a Román-kupa új formátum szerinti csoportbeosztását. A 24 csapatot 3 értékcsoportra osztották, utána négy darab 6-6 tagú csoportot sorsoltak ki. Ennek ellenére minden klub csak három-három mérkőzést játszik, a három értékcsoportból egy-egy ellenféllel.
Kertész Mátyás arany-, míg Orbán Lóránt ezüstérmet szerzett az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen zajlott U20-as országos birkózóbajnokságon. Az országos döntőben harminckét klub színeiben több mint kétszázötven sportoló harcolt a korosztály bajnoki címeiért.
Hatalmas meglepetéssel zárult a labdarúgó Szuperliga 12. fordulója, hétfőn este a sereghajtó Chindia Târgoviște 2–1-re legyőzte a második helyezett Bukaresti Rapidot. Ezt megelőzően az FC Botoșani három elbukott bajnoki után ismét pontot szerzett, miután 1–1-et játszott a Kolozsvári U-val, amely ezzel együtt a negyedik összecsapásán maradt veretlen.
„Ha szerencsések leszünk, nehéz év vár ránk, ha nem leszünk szerencsések, katasztrofális évünk lesz”, állapította meg Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereskedelmi és iparkamara által szervezett, vezető háromszéki vállalkozások gáláján.
Románia túlságosan ki van szolgáltatva az importnak, mert nincsenek olyan hazai termelő egységek, amelyek kiszolgálják a fogyasztók igényeit, hívta fel a figyelmet Mihai Daraban.