Biztosan nőni fognak a nyugdíjak január elsejétől - jelentette ki hétfőn Marius Budăi munkaügyi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu hétfőn kijelentette: elutasítja a gondolatát annak, hogy Románia nem fog csatlakozni a schengeni övezethez.
Augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, 4996 fővel csökkent a lakosság, a halálozások száma 1,3-szorosa volt az élve születések számának - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Három amerikai kutató kapta a közgazdasági Nobel-díjat az idén a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
A védelmi miniszter szerint a háborúnak csak béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket Ukrajna helyett a "világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak" kell lefolytatniuk Oroszországgal, az ukrán elnök pártjának frakcióvezetője azonban úgy véli, hogy a Nyugatnak nem Moszkvával, hanem Kijevvel kellene tárgyalnia Ukrajna NATO-felvételéről - írta hétfői számában az Adevarul című román lap.
Két teherautó ütközött össze frontálisan hétfőre virradóan Arad megyében a 7G jelzésű országút egyik kanyarában, a két, súlyosan sérült sofőrt a katonai tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül. Nagylak környékén hétfő délig korlátozzák a forgalmat.
Mintegy 9 ezer büntetőeljárás indult az év első nyolc hónapjában környezetkárosító és erdészeti bűncselekmények gyanújával - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Cristian Bîra, a Román Rendőrség gazdasági bűnözés elleni osztályának vezetője.
A skót miniszterelnök szerint bízni lehet abban, hogy egy év múlva megtartható az újabb népszavazás Skócia függetlenségéről.
Nagy Márton Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon és Farkas Ágnes Anna Játsszuk tovább című filmje osztozik idén a Filmgalopp fődíján, miután a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának zsűrije megosztva ítélte oda a két pályakezdőnek a verseny fődíját - közölték szombaton a szervezők.
Három erős robbanás rázta meg hétfő reggel az ukrán főváros, Kijev központját – jelentette a helyszínen lévő sajtó és a város polgármestere.
Sürgősségi ellátásra szorult három férfi szombat este Marosvásárhelyen, miután egy játékteremben könnyeztető hatású vegyi anyagot fújtak rájuk. Szemtanúk szerint egy medveriasztó spray volt a támadónál.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Az orosz hatóságok nem kételkednek benne, hogy a Krími hídon végrehajtott robbantás terrortámadás volt a polgári infrastruktúra egy kritikus fontosságú létesítménye ellen, amelyet az ukrán szakszolgálatok követtek el - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután vasárnap fogadta Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnökének jelentését.
A kormány intézkedései ellen tüntettek vasárnap a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tagjai és szimpatizánsai az ország több városában.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője megvédte Forma-1-es világbajnoki címét, mivel vasárnap megnyerte a Japán Nagydíjat és a leintést követően az eredetileg másodikként célba érő Charles Leclerc (Ferrari) öt másodperces büntetést kapott, amivel a harmadik helyre szorult, így hátránya behozhatatlanná vált.
Egy 52 éves férfi életét vesztette, egy nő pedig megsérült péntek este Kézdivásárhely és Katrosa között, miután autójuk egy útra kiugró szarvasnak ütközött.
Mindössze egy találat született a labdarúgó Szuperliga két leggólerősebb csapatának vasárnapi, sepsiszentgyörgyi összecsapásán. A 13. forduló rangadóját a Sepsi OSK erőfeszítései ellenére az éllovas Farul nyerte Munteanu első félidei góljának köszönhetően, és zsinórbeli negyedik sikerével öt pontra növelte előnyét a bajnoki tabella élén.
Idénybeli második győzelmét aratta a Sepsi OSK másodcsapata, amely szombaton a sereghajtó Zernesti Olimpic együttesét felülmúlva gyűjtötte be a három pontot. A pontvadászat 7. fordulója csúfos vereséggel zárult a KSE számára, amely Barcarozsnyón szaladt bele egy 5–0-s zakóba.
A Kultúrák közti kommunikáció a Kárpát-medencében nevet viselő nemzetközi projektben részt vevő nyolc iskola diákjai és tanárai találkoztak Sepsiszentgyörgyön az elmúlt napokban, csütörtökön pedig sajtótájékoztatón számoltak be a két évtizedes együttműködésről.