Az igazságügyi tárca által tervezett sürgősségi kormányrendelet alapján nemcsak a jogerősen elítélt személyek, hanem az ügyészek is óvást emelhetnek.
A nagy érdeklődésnek köszönhetően az előadók és a szervezők közösen úgy döntöttek, január 23-án, szerdán két szimfonikus hangversenyre kerül sor a Margaret Island és a Heureka Pop Orchestra előadásában a Tamási Áron Színház nagytermében.
A Tamási Áron Színház közönsége a magyar kultúra napján, január 22-én, kedden 20 órától tekintheti meg a Liliom című előadást a színház nagytermében.
Szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban zajlott a Klubvezetők Tornája nevet viselő kispályás labdarúgó-bajnokság.
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az U8-as és U10-es kishokisták számára kiírt Fashion-kupát Kézdivásárhelyen.
Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit Csíkkarcfalván a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és metodikai központja.
Zsinórban második győzelmét könyvelte el a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, amely a Nemzeti Liga Sárga csoportjában szombaton hat ponttal jobbnak bizonyult rangosabb ellenfelénél, a fővárosi Rapidnál, ráadásul annak otthonában.
Szombaton Barót önkormányzata harmadik alkalommal szervezett jégkarnevált, ismét a városi jégpályán, miután a legelsőt, tavalyelőtt még a Keleti-tó jegén tartották.
A címvédő Sepsi–SIC tovább folytatja hibátlan menetelését a bajnokságban, a sepsiszentgyörgyiek immár 14 mérkőzés óta veretlenek a női kosárlabda Nemzeti Ligában.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret.

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Élő zene, lemezlovas, fodrászok, sminkesek, fotósok és vőfélyek hada, illetve virágkötők és dekorációs cégek, menyasszonyiruha-szalonok sokasága várta az érdeklődőket szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Követendő példának nevezte az uzoni önkéntes tűzoltókat minden meghívott felszólaló azon a szombati ünnepségen, amit az új garázsuk avatója alkalmából tartottak.
Hosszasan sorolták a problémákat hétvégén Kovásznán a mintegy százezer egészségügyi dolgozót képviselő Sanitas Szakszervezeti Szövetség vezetői.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Bálványosi Huszárakadémia nyolcadik felvonásán idén 153 hagyományőrző huszár gyarapította elméleti tudását.