Orgonakoncert

Február 10-én, pénteken 18 órától a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplomban Erich Türk, a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanárának koncertje lesz hallható.

Ittas vezetésért bírságoltak

Az elmúlt napokban a Kovászna Megyei Rendőrség közlekedésrendészeti munkatársai megyeszerte ellenőrző és figyelemfelhívó akciókat szerveztek a balesetveszélyes útszakaszokon, melyek során 188 bírságot róttak ki és 13 hajtási jogosítványt is bevontak.

Ittas vezetésért bírságoltak
Ittas vezetésért bírságoltak
2023. február 07., kedd

Ittas vezetésért bírságoltak

2023. február 07., kedd

HUSZONÖTEZER!

Csak ebben az esztendőben 1300-zal gyarapodott a Székely Hírmondó Facebook-oldala követőinek száma, meghaladva ezzel a 25 ezret. Ez reménykeltő visszaigazolása annak, hogy jó úton járunk – igyekszünk továbbra is meghálálni olvasóink bizalmát. Köszönjük, hogy velünk tartanak, értelmet adva munkánknak!

HUSZONÖTEZER!
HUSZONÖTEZER!
2023. február 07., kedd

HUSZONÖTEZER!

2023. február 07., kedd

Nem létezik „úgynevezett székelyföld”

Bekérette a román külügyminisztérium kedden Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közölje vele: Romániában mind a húsz nemzeti kisebbség szabadon használhatja jelképeit, de az országban nem létezik „úgynevezett székelyföld” nevű területi közigazgatási egység, amely jogalapot teremtene valamely sajátos hivatalos jelkép használatára.

Nem létezik „úgynevezett székelyföld”
2023. február 07., kedd

Több mint 70 millió lejből gazdálkodhat Kovászna

Kovászna tanácsa nemrég elfogadta a település költségvetését, melynek részleteibe Gyerő József polgármester avatott be.

Több mint 70 millió lejből gazdálkodhat Kovászna
2023. február 07., kedd

Átalakul az erdélyi falugazdász-hálózat

Három nagy magyar gazdaszervezet keretében fejti ki tevékenységét március 1-jétől a budapesti agrárminisztérium által javadalmazott 62 erdélyi falugazdász. A szaktanácsadással foglalkozó mezőgazdasági szakemberek az ettől az évtől gyökeresen átalakuló agrártámogatási rendszert népszerűsítik széles körben.

Átalakul az erdélyi falugazdász-hálózat
2023. február 07., kedd

Képernyőn a KSE

Kupamérkőzést rendeznek a teremlabdarúgóknál, a Kézdi SE a címvédőt fogadja. Milyen sporteseményeket követehetünk ma a televízióban?

Képernyőn a KSE
Képernyőn a KSE
2023. február 07., kedd

Képernyőn a KSE

2023. február 07., kedd

Kiderül, kié a legjobb házi szalonna Háromszéken

Úgy tűnik, Székelyföldön is meghonosodik a kolozsvári Spritz kávéház teraszán 2011-ben rajtoló Szalonnafeszt. Miután az elmúlt hétvégén Csíkszeredában szervezték meg, péntek-vasárnap Sepsiszentgyörgyé a házigazda szerepe.

Kiderül, kié a legjobb házi szalonna Háromszéken
2023. február 07., kedd

Petőfi-szobor: amelyet a szakma is elfogad, és az embereknek is tetszik

A sepsiszentgyörgyi Petőfi Sándor-szoborterv körül kialakult vita kapcsán az a döntés született, hogy a nyertes pályamű módosított megvalósítását támogatják a lakossági igények és vélemények figyelembevételével, a szakmai zsűri döntésének is eleget téve.

Petőfi-szobor: amelyet a szakma is elfogad, és az embereknek is tetszik
2023. február 06., hétfő

Tömegsport a szemetelés

A Kovászna Megyei Környezetőrség által januárban kiszabott bírságok értéke 90 ezer lejre rúg, 15 ezer lejjel meghaladva a tavaly decemberi büntetéseket.

Tömegsport a szemetelés
Tömegsport a szemetelés
2023. február 06., hétfő

Tömegsport a szemetelés

2023. február 06., hétfő

Történelmi problémamegoldó verseny középiskolásoknak

 Egyedi, kétnyelvű problémamegoldó versenyre hívja a középiskolásokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers.

Történelmi problémamegoldó verseny középiskolásoknak
Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!

Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.

2023. február 06., hétfő

Új kapuk nyílnak az agráriumban

Készülniük kell a pályázati, támogatásigénylési kiírásokra az önkormányzatoknak, gazdaegyesületeknek, egyéni gazdálkodóknak és mindenkinek, akinek köze van a mezőgazdasághoz, hiszen az egyéni termelők támogatásán túl közösségi jellegűek lesznek a kiírások.

Új kapuk nyílnak az agráriumban
Új kapuk nyílnak az agráriumban
2023. február 06., hétfő

Új kapuk nyílnak az agráriumban

2023. február 05., vasárnap

A turisták kedvelik a háromszéki szálláshelyeket

A Gyulafehérvári Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év novemberében a Közép-romániai fejlesztési régió megyéi közül átlagban legtöbbet (4,42 napot –szerk.) a háromszéki szálláshelyeken tarózkodtak a turisták.

A turisták kedvelik a háromszéki szálláshelyeket
2023. február 05., vasárnap

Gépkocsi ütközött kisbusszal (frissítve)

Az országos rendőr-főkapitányság közlekedési infóközpontja szerint vasárnap reggel 9 óra körül a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen egy gépkocsi és egy kisbusz ütközött.

Gépkocsi ütközött kisbusszal (frissítve)
Gépkocsi ütközött kisbusszal (frissítve)
2023. február 05., vasárnap

Gépkocsi ütközött kisbusszal (frissítve)

2023. február 04., szombat

Részletekben is kifizethető a késve kiállított villanyszámla

A késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellékeljenek a számlán szereplő tételekhez.

Részletekben is kifizethető a késve kiállított villanyszámla
2023. február 04., szombat

Módosítják a betegek jogairól szóló törvényt

Egy Kovászna megyei eset következtében módosítaná az egészségügyi minisztérium a kórházban elhunyt betegek orvosi dokumentumaihoz való hozzáférés szabályozását.

Módosítják a betegek jogairól szóló törvényt
2023. február 04., szombat

Szombati sportműsor a képernyőn

Ma ezeket a sporteseményeket ajánljuk olvasóinknak a televíziós közvetítések közül.

Szombati sportműsor a képernyőn
Szombati sportműsor a képernyőn
2023. február 04., szombat

Szombati sportműsor a képernyőn

2023. február 03., péntek

Eurószázmilliók a háromszéki gazdáknak

A tavalyi meghirdetési időszakban Kovászna megyéből 12.653 gazda kért támogatást az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei fiókjától, összesen 116.233 hektár területre. Ehhez kapcsolódóan 2022. október 15. és december 31. között 156.764.840 lejt folyósítottak a kérelmezőknek, a további támogatások kifizetése folyamatban van.

Eurószázmilliók a háromszéki gazdáknak

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye