Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A magyar közösség ellen irányuló aggasztó politikai gyűlöletkeltésről beszélt a hét végén az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán Benkő Erika.
Oltean Csongor közgazdásszal korábbi interjúnkban többek között az ifjúsági szervezetekben végzett munkájáról beszélgettünk, most arról kérdeztük, miként tervezi a parlamenti munkáját az RMDSZ-színekben induló képviselőjelölt.
A legutóbbi tájékoztatás óta 5837 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 20.790 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A települések vesztegzár alá vonásával ellenőrzés alatt tartható a járvány - jelentette ki vasárnap Klaus Iohannis.
Meghalt még két beteg, akiket Piatra Neamţból menekítettek Leţcani-ba
Tűz ütött ki vasárnap reggel a kolozsvári CFR-kórházban, három pácienst kimenekítettek - jelenti a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Mínusz 11,6 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet vasárnap hajnalban Csíkszeredában - közölte a nagyszebeni regionális meteorológiai központ.
73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa.
A legutóbbi tájékoztatás óta 9685 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 33.221 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Kihirdette Klaus Iohannis államelnök az Északi Autópálya megvalósítását jóváhagyó törvényt. A sztráda a román-magyar határon fekvő települést, Óvárt (Vama Oar) köti majd össze Suceavával Szatmárnémetit, Nagybányát, Dést, Besztercét, Dornavátrát érintve.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei közös nyilatkozatban nyomatékosították, hogy június 4-ét a trianoni békediktátum aláírásának napját gyásznapnak tekintik, és bármit is ír elő az évforduló megünnepléséről szóló törvény, szövetség nem vesz részt évfordulós rendezvényeken.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Románia és az Egyesült Államok között október elején megkötött kormányközi megállapodást, amelynek értelmében Románia amerikai segítséggel bővíti a cernavodai atomerőművet - jelentette be pénteken Ludovic Orban miniszterelnök.
Aktualizálta péntek este az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét. Magyarország is szerepel a listán.
Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid-19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása
Donald Trump amerikai elnök legidősebb fia, ifjabb Donald Trump is megfertőződött a koronavírussal – jelentette a Bloomberg News pénteken este.
Fejleszteni kell Romániában a szakmai és műszaki oktatást annak érdekében, hogy az állami, vagy magánvállalatoknak munkaerőt lehessen biztosítani - fejtette ki pénteken Ludovic Orban.