Hirdetés

Több tucat brassói csendőrt büntettek meg, mert maszk nélkül ünnepelték főnökük nyugdíjazását

Mintegy 35 brassói csendőr szervezett meglepetés bulit főnökük nyugdíjazása alkalmából, az eseményen azonban sem távolságot nem tartottak, sem védőmaszkot nem viseltek, ezért mindegyiküket 500 lejes bírsággal sújtották.

Hirdetés

Megjelent Romániában a koronavírus dél-afrikai variánsa

Két személynél mutatták ki a koronavírus dél-afrikai variánsát Romániában. Az egyikük bukaresti, a másik pitești-i.

Megjelent Romániában a koronavírus dél-afrikai variánsa
Hirdetés
2021. március 05., péntek

Előzetesbe került a két fiatal megverésével és megkínzásával gyanúsított rendőrök egy része

A bukaresti törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatásba való helyezését három fővárosi rendőrnek, akiket hat más társukkal együtt azzal gyanúsítanak, hogy 2020 szeptemberében megvertek két fiatalembert a Forradalom Hősei (Eroii Revoluţiei) környékén.

Előzetesbe került a két fiatal megverésével és megkínzásával gyanúsított rendőrök egy része
Hirdetés
2021. március 05., péntek

Ezentúl településekre lebontva is közzéteszik a járványügyi adatokat

Az egészségügyi minisztérium közzétette a koronavírus-teszteléssel és fertőzöttségi rátával kapcsolatos adatokat megyei és településenkénti lebontásban. Az információkat naponta frissítik a hatóságok.

Ezentúl településekre lebontva is közzéteszik a járványügyi adatokat
2021. március 05., péntek

Az Európai Gyógyszerügynökség megkezdte a Szputnyik V vizsgálatát

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) megkezdte az orosz fejlesztésű Szputnyik V (Gam-COVID-Vac) koronavírus elleni oltóanyag folyamatos felülvizsgálatát (rolling review).

Az Európai Gyógyszerügynökség megkezdte a Szputnyik V vizsgálatát
Hirdetés
2021. március 05., péntek

Osztrák cég nyerte el a Piteşti - Nagyszeben autópálya 4-es szakaszának építését

A Piteşti - Nagyszeben autópálya 1-es szakaszának építője, egy osztrák cég nyerte el a 4-es, Curtea de Argeş és Tigveni közötti szakaszra kiírt versenytárgyalást is - jelentette be csütörtök este Cătălin Drulă szállítási miniszter.

Osztrák cég nyerte el a Piteşti - Nagyszeben autópálya 4-es szakaszának építését
2021. március 05., péntek

Ezer helyi románt és magyart támogatna Sepsiszentgyörgy egymás nyelvének tanulásában

Ezer román és magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyinek kínál támogatást a székely város önkormányzata, hogy egymás nyelvét jobban elsajátítsák, a kurzusokat a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) háromszéki kihelyezett tagozata tartja.

Ezer helyi románt és magyart támogatna Sepsiszentgyörgy egymás nyelvének tanulásában
Hirdetés
2021. március 05., péntek

Semmiféle tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a vírus élelmiszereken terjedne

Az országos állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság (ANSVSA) csütörtökön megerősítette, hogy jelenleg semmiféle tudományos bizonyítéka nincs annak, hogy élelmiszereken megélne és továbbadható lenne a COVID-19 betegséget előidéző vírus.

Semmiféle tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a vírus élelmiszereken terjedne
2021. március 05., péntek

Ciolacu levélben értesítette az EB-t a demokráciaellenes kisiklásokról

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke levélben értesítette csütörtökön Ursula von der Leyent és Frans Timmermanst, az Európai Bizottság (EB) elnökét, illetve alelnökét, a Florin Cîţu miniszterelnök vezette kormány "demokráciaellenes kisiklásairól".

Ciolacu levélben értesítette az EB-t a demokráciaellenes kisiklásokról
2021. március 05., péntek

Dokumentumfilm készült Tina Turnerről

A Tina című mozi az énekes hat évtizedes munkásságát dolgozza fel, bemutatva az énekesnőt ért bántalmazást és diszkriminációt.

Dokumentumfilm készült Tina Turnerről
Dokumentumfilm készült Tina Turnerről
2021. március 05., péntek

Dokumentumfilm készült Tina Turnerről

2021. március 05., péntek

Az elhízás komoly halálozási tényező a járványban

Tízszer nagyobb a koronavírus-fertőzés miatti halálozási arány azokban az országokban, ahol a felnőtt lakosság több mint fele kórosan elhízott - figyelmeztetnek szakemberek az elhízás világnapján.

Az elhízás komoly halálozási tényező a járványban
Hirdetés
Hirdetés
2021. március 05., péntek

Emelkednek a járványadatok Európában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tájékoztatása szerint hat hetes csökkenés után újra emelkedni kezdett a koronavírus-fertőzöttek száma Európában.

Emelkednek a járványadatok Európában
Emelkednek a járványadatok Európában
2021. március 05., péntek

Emelkednek a járványadatok Európában

Hirdetés
2021. március 05., péntek

A kórházi ablakból

Nyugatról érkező mogorva felhők vonultak át alacsonyan. Időváltozás lesz. Gondoltam. De amilyen gyorsan haladtak a szürke felhők, épp olyan gyorsan veszítettem el a gondolat fonalát. A 10-es fokozatra tekert oxigénpótló zúgása betöltötte a kórtermet, figyelmemet a perfúzió csepegésére próbáltam terelni, de ekkor még ez is fárasztó volt.

A kórházi ablakból
A kórházi ablakból
2021. március 05., péntek

A kórházi ablakból

2021. március 05., péntek

Példaképükkel találkoztak

Sportos meglepetésben volt részük a megyeszékhelyi negyedik osztályos waldorfos diákoknak, akiket a múlt héten, pénteken Vass Ildikó és a holland kosárlabdázók látogattak meg.

Példaképükkel találkoztak
Példaképükkel találkoztak
2021. március 05., péntek

Példaképükkel találkoztak

Hirdetés
2021. március 05., péntek

Szárnyaló fantáziája van

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyar szakos tanára, Czilli Aranka újszerű módon közelítette meg az ötödikes tananyagban szereplő mese- és mondatípusok megismertetését: arra kérte tanítványait, hogy a tanult elméleti anyagot felhasználva ragadjanak tollat, engedjék szárnyalni képzeletüket, és írjanak mesét, mondát. Az iskolai projekt sikerességét jelzi, hogy kitűnő írások születtek. A tehetséges meseírók közül a múlt héten Harai Abigélt mutattuk be, most Misăilă Izabela Larisával készült beszélge

Szárnyaló fantáziája van
Szárnyaló fantáziája van
2021. március 05., péntek

Szárnyaló fantáziája van

2021. március 05., péntek

Talán nincs veszve minden

Egy ideig még biztosan zárt kapuk mögött zajlanak a sportesemények Romániában, úgy tűnik, a járványhelyzet miatt újabb hónapokat kell várni, amíg a szurkolók visszatérhetnek a lelátóra. Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter szerint két-három hónap múlva jöhet szóba a stadionok újranyitása, akkor is csak részlegesen.

Talán nincs veszve minden
Talán nincs veszve minden
2021. március 05., péntek

Talán nincs veszve minden

Hirdetés
2021. március 05., péntek

Itthon az újabb sikerért

Ma ismét hazai környezetben lép pályára a Sepsi OSK élvonalbeli labdarúgócsapata: az 1. liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén, 17.30-tól a Chindia Târgovişte lesz az ellenfél a sepsiszentgyörgyi stadionban. Leo Grozavu harcos mérkőzésre számít, ugyanakkor azt ígérte, mindent megtesznek a győzelemért.

Itthon az újabb sikerért
Itthon az újabb sikerért
2021. március 05., péntek

Itthon az újabb sikerért

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés