A legutóbbi tájékoztatás óta 2972 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 12.217 koronavírustesztet végeztek – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az egyik nemzedék helytállása és hősiessége adja az erőt a következő nemzedéknek - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn, a Facebookon közzétett március 15-ei videoüzenetében.
Sokan, sokszor és sokféle hangsúllyal kérdezték már tőlem az elmúlt öt évben, miért dönt manapság bárki az újságírói szakma mellett. Hogy én az egyetemi felvételi utolsó napján miért döntöttem úgy, hogy mégsem pszichológiára, hanem újságírásra jelentkezem – még keresem a választ.
Pontosan emlékszem, 2007-ben, egy borús őszi napon a kolozsvári Krónika napilap szerkesztőségében épp az első kávémat szürcsöltem az új kollégáimmal egy hatalmas irodaház pici erkélyén, és az ilyenkor szokásos bemutatkozási formalitások közepette valaki megkérdezte tőlem: hol tanultam szakmát, és miért szerettem bele.
Az 1990-es évek második fele sajátos időszak az erdélyi és romániai magyar sajtóban, nemcsak a politikai életben. Ahogyan sokunk magánéletében, szakmai pályafutásában is.
1996 tavaszán jelent meg a Székely Hírmondó első száma, amelynek impresszumában még nem, de a nyári lapszámokban „vendégszerkesztőként” szerepelek.
1998. szeptember 12-én Alsócsernátonban a Tőkés László hívására összegyűlt ezer ember az követelte, hogy nemzetelvűbbé, autonómia központúbbá tegyék az RMDSZ egyre inkább pártos politizálását.
Nem mondanám, hogy egyenes út vezetett a lelkes futballszurkolói státuszomtól a sportrovatvezetői állásig, de talán a gyerekkoromból eredő szenvedélyben kell keresni választott hivatásom kulcsát.
Kérdezni nem kérdezte senki, hogyan is kell ünnepel ni egy lap születésnapját. Ha elhangzik, állva mondom: levett kalappal az olvasó előtt! És jöhetne a harmadik alany a szóval, hogy igen, de a sajtó nagyhatalom ám!
Néhány hónappal az indulás után, 1996 őszén, posztlíceumi tanulmányaim befejezése után kerültem a laphoz, a doktorálni készülő Sántha Attila helyére.

A Gyimesek vadregényes erdői között, a hegyek ölelésében egy különleges természeti kincs bújik meg: a Jávárdi-vízesés, vagy ahogyan a helyiek nevezik, a Zúgó.
Már akkor is sokan „temették” a papírra nyomtatott szöveget, az írott sajtót, amikor annak idején, 1999-ben újságírói egyetemre mentem Kolozsvárra. A szakmát nem ott szerettem meg, ott csak megtanultam az alapokat.
Annyiszor elmondtam már az irodalmi lapoknak adott interjúk során, hogy mi mindent – hány verset, évet – áldoztam fel az újságírói munka oltárán, illetve, hogy a szerkesztőségi napi munka hogyan olvasztotta meg a Nap felé szárnyaló Ikarusz-szárnyaim, és hogy emiatt nem tudtam a panteoni magasságokig emelkedni költői zsenialitásomban (sic!).
No, nem a Fehér Bálna, ha nem a Gyár! Lévén ez a gyár tizennyolc éve egyik, hét éve meg majdnem kizárólagos főszereplője az életemnek: a Székely Hírmondó és annak szerkesztősége. A Gyár miatt maradtak el bulik, vonzó hegymászások, de temetések is – mert a napilap könyörtelen tud lenni a működtetőivel szemben.
A Székely Hírmondó újraindítására 147 évet kellett várni: pontosan 25 évvel ezelőtt, 1996. március 15-én jelent meg a második sorozat első száma, és azóta is felfele ívelő pályát tudhat magáénak.
Lapunk ma ünnepli újraindításának 25. évfordulóját. Ez alkalomból ingyenes melléklettel örvendeztetjük meg olvasóinkat, amelyben régebbi és jelenlegi munkatársak osztják meg születésnapi gondolataikat.
A magyaroknak üzent Klaus Iohannis államfő a nemzeti ünnep alkalmából.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen, hétfő reggel.