Az oltáskampányt koordináló országos bizottsága hétfőn egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy 46.500 személy, aki eddig várólistán volt, kapott időpontot a koronavírus elleni vakcina beadására a harmadik szakaszban.
Románia 21 folyóvizének elemzésekor valamennyiben kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét - közölte egy online konferencián Andrei Coşuleanu, az Act for Tommorow civil szervezet alapítója és vezetője.
Elfogadta hétfői plenáris ülésén a szenátus a 2021/10-es sürgősségi kormányrendeletet, amely anyagi támogatást nyújt a COVID-19 világjárvány által sújtott turisztikai vállalatoknak. Az állami támogatások összértékének felső határát 800.000 euróról 1.800.000 euróra emelték.
Elfogadta a szenátus hétfőn döntő házként azon jogszabályt, amely eltörli a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő törvényt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) meg fogja akadályozni az európai uniós Tanács sajátforrás-rendeletének bukaresti ratifikációját, ha a Florin Cîțu vezette kormány nem mutatja be a parlamentben a nemzeti helyreállítási tervet (PNRR) - erősítette meg hétfőn Radu Oprea, a PSD szóvivője.
Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár hétfőn úgy nyilatkozott: jelen pillanatban nem esedékes az "országos szintű karantén" bevezetése.
A világ lakosságának majdnem harmada olyan helyen él, ahol nem tud hozzáférni biztonságos ivóvízhez. Erre az óriási problémára szeretné felhívni a figyelmet az ENSZ március 22-én, a víz világnapján.
Egy brit férfi arra használta a karantént, hogy új világrekordot állítson fel, és ő igyon meg a leggyorsabban egy szívószálas üdítőt.
Érvényesítették a papírformát a háromszéki csapatok a női kosárlabda élvonal alapszakaszának 19. fordulójában. A sepsiszentgyörgyi buboréktorna hétfői játéknapján a Sepsi-SIC és a KSE is kategorikus győzelmet aratott, Konstanca, illetve Alexandria kárára.
A köz- és felsőoktatás terén kifejtendő szakmai együttműködési megállapodást írt alá március 18-án Barabás Andrea, a Kovászna megyei Csutak Vilmos Pedagógusok Házának igazgatója és dr. Tonk Márton professzor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Kézditej Szövetkezet megkapta a szükséges építkezési engedélyt, amivel fontos akadály hárult el egy kézdivásárhelyi tejüzem beindításához. Ugyanakkor tegnap megérkezett az első felszereléscsomag Olaszországból.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Az első három helyezetten kívül csak a zsűri tagjai voltak jelen azon a kis ünnepségen, ahol tegnap Vargha Fruzsina alpolgármester átadta a díjakat a sepsiszentgyörgyi március 15-ei diákszónok-verseny győzteseinek.
Sikerült megakadályozni, hogy a mezőgazdasági miniszter kiadja azt a rendeletet, amely szerint otthoni tartásban legtöbb öt hízót tarthatott volna a gazda – mondta el megkeresésünkre Könczei Csaba.
Számos rendellenességet találtak a háromszéki munkaügyi felügyelők az éppen zajló, erdőkitermeléssel foglalkozó cégeket célkeresztbe vevő országos kampány során– tájékoztatott Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőség vezetője.
Úgy tűnik, a Málnás községi fiatalokra igen jó hatással van az előttük álló jó példa: amióta Szotyori Angéla a polgármester, lassú, de biztos és látványos fejlődésen ment át a három település, és a közmunka is megszokott lett.
A fogyatékkal élőket foglalkoztató sepsiszentgyörgyi Írisz Ház munkaközössége március 21-én, világnapjukon évről évre kiemelt figyelmet fordít a Down-szindrómásokra, igyekezvén a láthatatlan falat lebontani körülöttük, társadalmi elfogadottságuk mértékét növelni.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Budapesten élő tanár és szerkesztő, Király Béla Harangzúgás vagy laikus humanizmus című kötete az utóbbi, közel tíz évben közölt tanulmányaiból, esszéiből és publicisztikai írásaiból nyújt válogatást, és a Magyar Szemle Könyvek sorozatban jelent meg 2019-ben.