Több mint 1100 tanuló vett részt a 28. Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján. A legjobbak tovább jutottak az április 12–14. között Debrecenben sorra kerülő Kárpát-medencei döntőre.
2017. március 10., 00:502017. március 10., 00:50
Több mint 1100 tanuló vett részt a 28. Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján. A legjobbak tovább jutottak az április 12–14. között Debrecenben sorra kerülő Kárpát-medencei döntőre.
A díjkiosztó gálának idén is a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme adott otthont. Varga Csilla, a verseny megyei szervezője itt mondott köszönetet Grépály Gizella tanárnőnek, aki 11 éven keresztül volt a vetélkedő háromszéki felelőse, és aki most nyugdíjasként segített be a szervezésbe.
Idén a megyei szakaszon 26 iskola 1120 diákja méretkezett meg. A X. és XI. osztályosok évfolyamán nem teljesült a versenyszabályzatban előírt feltétel, kevés volt a versenyző, ezért erről a két évfolyamról még az első helyezettek – a kézdivásárhelyi Dimény Áron (Református Kollégium) és a mikós Máté Zsolt – sem kaptak meghívást a Kárpát-medencei döntőre. Megyénket 12 diák képviseli a Debrecenben sorra kerülő rangos megmérettetésen: Török Panka (II. osztály), Pap Csenge Dorottya (III.), Miklós Janka (V.), Veress Kincső (V.), Kotró-Kosztándi Anna (VIII.), Miklós Csenge (IX.), Roth Apor (IX.), mindannyian a Székely Mikó Kollégiumból, Bán Krisztián (II.) a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor- iskola kisdiákja, Orbán Johanna (VII.), a céhes városi Nagy Mózes-líceum tanulója, valamint Bereczki Balázs (IV.), Bereczki Anna (VI.) és Ferencz Csongor (XII.) a Mikes Kelemen Líceumból.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!