Zord időben is víg táncot jártak a sepsiszentgyörgyi farsangtemetésen

A rossz idő sem szegte kedvüket a sepsiszentgyörgyi farsangozóknak, akik az eső ellenére szép számban gyűltek össze a város központjába, hogy a hagyományosan megrendezett farsangtemetésen maskarába bújva kergessék el közösen a telet.

Farkas Orsolya

2024. február 14., 09:252024. február 14., 09:25

Énekelve indult útnak a Míves háztól a színes maskarákba bújt csapat, akik a csepergő eső ellenére is legalább kétszáz érdeklődőt tudtak magukkal csalogatni a központi főszínpad elé a közös télbúcsúztató ünnepségre. A Guzsalyas Alapítvány farsangfarki mulatságán idén is hagyományhű alakokat lehetett felfedezni a társaságban,

megjelent a menyasszony és vőlegény, ördögök, betyárok és asszonyok, valamint szokás szerint a táncoló kecske, medve és gólya.

Galéria

Ugyan az előző évekhez képest kevesebb család látogatott ki az ünnepségre, a jókedv garantált volt: az idősek és gyerekek ugyanúgy táncra perdültek a Kincskeresők, a Százlábú- Százlábacska, és L’art Szentiván néptáncegyüttesekkel, valamint a Tanulók háza, a Székely Mikó Kollégium és a Zöld fenyő néptánccsoporttal együtt. A jó muzsikáért és énekért Folker Együttes és barátai, a Művészeti és Népiskola Pacsirta énekcsoportja és a Csicsergő énekegyüttes felelt.

Galéria

A rendezvényt gazdája, Benkő Éva előbb vásárra bocsátotta az édes tejű, fürge lábú kecskét, de idén sem sikerült eladnia. Hogy a cudar tél megfutamodjon, a medvét is előcsalogatták egy dallal, újabb táncot jártak. Amint előkerült a pap, nekilátott összeadni a menyasszonyt, Sánta Rózsát, és a vőlegényt, Piros Vincét. Ez utóbbi a ruhamadzagjára, Rózsika pedig a bugyogójára esküdött, mielőtt bedobta volna menyasszonyi csokrát a tömegbe. A kecske közben körbejárt a közönség soraiban, kínálta magát, a gólya pedig meg-meg csipkedte az álldogálókat.

Galéria

Következhetett az est „szomorú pillanata”, a végóra, amikor a siratóasszonyok tisztességesen megsiratták Illést, a pap elmondta a gyászbeszédet, s végül a népes társaság körbe vette a bábut, hogy elégesse azt. Mielőtt meggyújtották volna az ördögök, a farsangoló társaság hangosan kiabálva szabadult meg az előző évi rossztól, amit kapott, és amit adott. "Vesszen el a hideg, tűnjön el a tél!" – kiáltotta a közönség, mire a bábu teljesen meggyúlt. Az estét moldvai tánccal zárták.

Galéria

A Guzsalyas Alapítvány a kilencvenes évektől szervezi meg a farsangfarki mulatságot, amelyhez az évek során egyre többen csatlakoztak. Az ünnep moderátora rendszerint Benkő Éva, akinek munkáját nemrégiben ismerték el a Best of Sepsi gáláján, így ő lett Sepsiszentgyörgy egyik „hétköznapi hőse”.

Galéria
Galéria
Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust