Február 23-án újabb rendkívüli zenei esemény helyszíne lesz a Zabola Estate Luxusistállója. Ezúttal Adrian Nour és a Zamfirescu Trio hívja különleges utazásra a nagyérdeműt.
2025. február 20., 10:012025. február 20., 10:01
A koncert ötletgazdája ezúttal is Pal Damian, illetve Az Emberek Inspirálnak Egyesület, amely legutóbb tavaly október 13-án hozott tető alá a mostanihoz hasonló eseményt a zabolai Mikes-kastélyban (https://www.hirmondo.ro/kultura/lovak-es-muveszet-a-kastelyban/). A vasárnap 17 órakor kezdődő koncert is igazi zenei csemegének ígérkezik, hiszen a négy muzsikus célja egy kivételes, művészi zenei élményt nyújtani egy rendkívül változatos repertoárral, kifinomult és egyedi előadásmóddal.
Adrian Nour több rangos színházzal is együttműködő színész. Szerepel klasszikus előadásokban és olyan műfajokban is, mint a pantomim, kortárs tánc és musicalek (Az Operaház Fantomja, Mamma Mia, Shrek, Rebecca, We Will Rock You stb.). Zenei pályafutása 2013-ban kapott lendületet, amikor a Románia hangja tehetségkutató döntőjéig jutott. Azóta számos koncertet adott a Trio Zamfirescu és saját jazz zenekara kíséretében. 2018-ban megalapította a sTAPStudio nevű iskolát, Románia első steptánc-stúdióját.
A Zamfirescu testvérek – Georgeta, Ionuț és Stan – Románia legjobb gitárosai közé tartoznak, minden hazai versenyen az első helyen végeztek, és Európa-szerte számos elismerést arattak. A Trio Zamfirescu a flamenco szenvedélyes hangulatát adja át, ötvözve a mély meditációs állapotokat és a virtuóz előadásmód intenzitását. Adrian Nour és a Zamfirescu Trio először a Románia hangja döntőjében léptek fel együtt.
A vasárnapi eseményre a https://www.blt.ro/voiaj-muzical-la-castel-adrian-nour-trio-zamfirescu.html oldalon lehet jegyet váltani, 14 évesnél ifjabb gyerekek számára a belépés ingyenes.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!