Zászlókkal a golgotán

Hálaénektől lesz hangos ma a hegytető Kézdiszentléleken.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 20., 00:012019. augusztus 20., 00:01

Amióta a falu központját a Szent Istvánt ábrázoló kőszobor díszíti, az augusztus 20-i ünnepség nyitómozzanatát az államlapító királyunk tekintete előtt tartják. De hogyan ünnepeltek ezelőtt? Lapunk utánajárt.


– Ezelőtt nem volt sem szobor, sem keresztút, de nem volt annyi külföldi autó sem, amelyek miatt már nem tiszta levegőt szívunk a Perkő tetején. Szekerekkel mentünk a hagyományos búcsús szentmisére, több ezren vonultunk fel. A szentmisét követően mindenki megsütötte az otthonról hozott húst, és megitta a szilvapálinkát. Jó hangulat alakult ki a fenyvesek alatt, ének- és hegedűszótól, gyerekricsajtól volt hangos az egész falu – idézte fel a régi időket Kovács Imre 52 éves kézdiszentléleki lakos.– Évről évre kevesebben gyűlünk össze a tetőn. Nincs meg az a hangulat, ami tíz–húsz évvel ezelőtt elvarázsolt engem.
– Több faluból jöttek gyalogosok az ünnepi szentmisére, amikor a falvak összetalálkoztak, a keresztekkel köszöntötték egymást. Ez volt a búcsú egyik legmeghatóbb pillanata – emlékezett könnyel a szemében Tamás Márta néni.


A hagyományhoz híven idén is a kiskászoni asszonyok díszítik fel a mise helyszínét, a kápolna előtti színpadot. Marthi Keresztes Géza fogadja és köszönti az ünnepre érkező papságot.


Nehéz lenne megmondani az első perkői búcsú dátumát, de mert a négykaréjos kápolna falfestményén Szent István alakja, a kápolna védőszentje is látható, biztosra vehetjük, hogy régen megnyílt annak ajtaja. Évtizedek óta büszkék lehetnek ünnepükre a falu lakosai. Akárcsak a tavaly, idén is 10 órától lesz az ünnepi megnyitó a Szent István-szobornál, az eseményt az egyházi kórus énekei színesítik. 10:30-kor a búcsújárók körmenete elindul a Perkőre, útközben keresztúti ájtatosságot végeznek. Déli harangszókor kezdődik az ünnepi szentmise a kápolnánál, amelynek főcelebránsa ft. Berszán Lajos, a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnázium lelki igazgatója. Délután, 16 órától néptáncegyüttesek lépnek fel, este pedig a 4S Street-koncert lesz, majd Muri Enikő és zenekara szórakoztatja a búcsújárókat, majd tábortűzzel és tűzijátékkal zárul az ünnep.

Tamás Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés