Zalánpatak ünnepe

Falunapot tartottak hétvégén Zalánpatakon. Ennek keretében szombat délben a falu római katolikus templománál kopjafát avattak Bedő László igazgató-tanító, volt honvéd zászlóstiszt emlékére, akinek köszönhetően – mint elhangzott – a zalánpatakiaknak 1944 szeptemberében sikerült elkerülniük azt, hogy a Szárazajtán vérengző Maniu-gárdisták az ő falujukra is rátörjenek.

Böjte Ferenc

2017. szeptember 12., 00:172017. szeptember 12., 00:17

Falunapot tartottak hétvégén Zalánpatakon. Ennek keretében szombat délben a falu római katolikus templománál kopjafát avattak Bedő László igazgató-tanító, volt honvéd zászlóstiszt emlékére, akinek köszönhetően – mint elhangzott – a zalánpatakiaknak 1944 szeptemberében sikerült elkerülniük azt, hogy a Szárazajtán vérengző Maniu-gárdisták az ő falujukra is rátörjenek.

Az ünnepséget a helybéli Préda Barna vezette hagyományőrző honvéd egyenruhában, bevezetőképpen elmondva, hogy a falunap időzítése nem véletlen: szeptember 8-a ugyanis Zalánpatak legfontosabb ünnepe, hiszen 1859-ben Kisboldogasszony tiszteletére építették közadakozás révén a ma is álló templomot. Miután tavaly az 1848–49-es forradalom, valamint a két világháborúban elhunyt hősök előtti tisztelet jeléül lepleztek le emléktáblát, idén úgy döntöttek, kopjafa-állítással hajtanak főt egy olyan ember emléke előtt, aki ugyan nem halt hősi halált, de hőstette révén kivívta a zalánpatakiak tiszteletét.

„Bedő László zászlóstiszt az 1944. augusztus 23-i román átállás után az akkor a húszas éveik elején járó zalánpataki fiatalembereknek (az 1923-as korosztályról van szó, akiket frontszolgálatra akartak behívni) megtiltotta, hogy elhagyják a falut, mert tudta, a veszély a közelben leselkedik, otthon nagyobb szükség lesz rájuk, mint másutt. Megszervezte a falu védelmét, és csak ennek volt köszönhető, hogy Zalánpatak nem került Szárazajta sorsára, ugyanis a kivégzendők névsora itt is elő volt készítve – mondta Préda.

Később Bedő László a fronttal nyugat felé vonult, Ausztriáig harcolt, majd szovjet fogságba került. Szabadulása után egy ideig Zalánpatakon volt igazgató-tanító diákjait a hatalom szigorú tiltása ellenére is magyar történelemre, vallásra tanítva. „Bedő tanító bácsi munkássága példaértékű, a jövő generációknak pedig igenis szükségük van ilyen példaképekre” – mondta róla Kelemen Tibor, a kopjafaállítást kezdeményező Vitézi Rend tagja.

Az ünnepségen jelen volt Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere is, aki a jelenlevőket szintén a példát mutató elődök cselekedeteinek követésére, de összefogásra is buzdította, köszönetet mondva ugyanakkor Balázs Antal nyugalmazott tanítónak a kopjafa elkészítéséért, többeknek pedig azért, hogy hozzájárultak, segítettek Zalánpatak falunapjának megszervezésében.

A kopjafát Hegedűs Jenő, Zalánpatak testvértelepülése, Kaposgyarmat polgármestere, valamint Kelemen Tibor leplezték le, áldást mondott ft. Gábos Zoltán málnásfürdői plébános. Szabó Lajos és Petkei Júlia – mindketten a Vitézi Rend tagjai – szavalattal, a helybéli hagyományőrző csoport pedig magyar katonadalokkal tette ünnepélyesebbé a kopjafaavatást, melyen Préda Barna mellett ugyancsak korhű bakaruhában vett részt Szima Csaba, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács elnöke. A 85. Hagyományőrző Honvéd Zászlóalj tagjai ugyancsak tisztelegtek az eseményen.

Délután a zalánpataki nap huszárbemutatóval, zenével, jókedvvel folytatódott, bográcsban tokány is készült, mellyel mindenkit megkínáltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés