XIII. Erdélyi Néptánc-antológia

Sepsiszentgyörgy volt a házigazdája a műkedvelő néptánccsoportok, Erdélyi Néptánc – antológia néven elhíresült, immár 23. alkalommal megtartott 3 napos fórumának.

Bedő Zoltán

2019. szeptember 10., 07:362019. szeptember 10., 07:36

Amint azt a termet zsúfolásig megtöltő közönséget köszöntő Deák Gyula Levente RMNE-elnöktől megtudhattuk, az évi gyakorisággal megismétlődő találkozó elsődleges célja, az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek fejlődésének a támogatása, szakmai szintjének a feltérképezése, alakulásának a követése és az útmutatás. Ugyanakkor a néptáncot kedvelők és gyakorlók közösségének az építése, erősítése, és mindezek elősegítéseként, az együtt végzett tevékenységek lehetőségének a megteremtése, valamint hosszú távon való elősegítése. És nem utolsó sorban, a fellépéssel járó nyilvánosság biztosítása, hiszen a táncosok azért tömörültek együttesekbe, illetve járnak próbákra, hogy közönség előtt is megmutatkozhassanak. A felsoroltak haszonélvezői elsősorban a magyar hagyományőrző gyerekek és az ifjúság, a megvalósításuk érdekében pedig tavasszal pályázatot írnak ki, amelyre a magukat megmérettetni óhajtó műkedvelő tánccsoportok jelentkezhetnek. Ezek a találkozók ugyanis, ha nem is versenyszerűen, de erre is alkalmat biztosítanak, a teljesítményüket kiértékelő szakmai testület által.

Ebben az esztendőben tizenhat együttes jelentkezett Erdély különböző szegleteiből a pályázati felhívásra, amelyek közül kilencet választottak ki az erre felkért szakemberek, a gálaesten történő fellépésre. A házigazda jogán hozzájuk társult még Sepsiszentgyörgy két néptánccsoportja is. A rendezvény támogatásának oroszlánrészét a budapesti Hagyományok Háza és annak erdélyi hálózata, valamint a bukaresti Balassi Intézet vállalta magára.

Szemet gyönyörködtető, reménykeltő és hitfakasztó volt a sepsiszentgyörgyi Százlábú és Kincskeresők, a szovátai Sirülők, a kézdiszentléleki Perkő, a székelyudvarhelyi Serittő, a kolozsvári Szarkaláb és Ördögtérgye, a nyárádszeredai Apró Bekecs, a zilahi Terbete néptáncegyüttes, valamint a kászonaltízi Sirülő és a temesvári Eszterlánc néptánccsoport szereplése. Gyönyörködtette a szemet az erdélyi magyar folklór gazdagságát tükröző népi öltözetek és táncfigurák színes változatossága. A színpadon őseink táncát nagy átéléssel és odaadással ropó gyermekek, serdülőkorúak és ifjak látványa ugyanakkor a közönség lelkében felkeltette a megmaradás reményét, és szárba szökkentette a magyar jövőbe vetett hitet.

A tartalmas kikapcsolódáshoz szükséges jó hangulat megteremtéséhez, valamint átütő sikerhez nagyban hozzájárultak a fellépő táncegyüttesek bemondó Kossuth-díjas Berecz András, budapesti énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész humorral telítetett rögtönzései, valamint a zenei kíséretet biztosító Tokos zenekar virtuóz játéka is.    

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés