Február 15-én, illetve 17-én ismét Waldorf-óvodába és -iskolába hívogató programokat szervez Kézdivásárhelyen a Kézdi Waldorf Egyesület.
2024. február 13., 09:592024. február 13., 09:59
A kézdivásárhelyi Bóbita Óvodában működő három csoportból kettőben Waldorf-módszert alkalmazva foglalkoznak a legkisebbekkel. Most ismét alkalom adódik arra, hogy azok a szülők, akik óvodába készülő gyerekük számára intézményt szeretnének választani, betekinthessenek a Waldorf-ovisok életébe. Az óvodába hívogató beszélgetés a szülőknek február 15-én 16:30-tól, az óvodában lesz (Iskola utca 6. szám). Szeretettel várják azokat a szülőket, akik tudják, hogy gyerekükkel ide szeretnének jönni, és azokat is, akik még keresésben vannak – szól a Kézdi Waldorf Egyesület felhívása.
Február 17-én, szombaton 10 órától pedig az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket várják ismerkedésre, együttlétre. A 2024-ben induló új előkészítő Waldorf-osztály pedagógusai Télkirály címmel tartanak foglalkozást, és a mostani előkészítő osztályba járó gyerekek szüleivel is lehetőség nyílik beszélgetésre, tapasztalatcserére.
A kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban 2023 szeptemberében indult az első előkészítő Waldorf-osztály. A szombati élőszavas-mesélős, kézműveskedő, gyapjúkép-készítő együttlét helyszíne ennek a Waldorf-osztálynak a tanterme lesz a kollégium udvarán lévő új épületben.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!