Vissza az 1989 előtti időkbe?

Az ország több mint 2500 bírája és ügyésze írta alá azt a beadványt, amelyben az igazságügyi törvényeket módosító tervezet visszavonását kérik Mihai Tudose kormányfőtől, illetve Tudorel Toader igazságügyi minisztertől. Az ügyben tegnap Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) PNL szenátora is üzent a miniszterelnöknek.

Székely Hírmondó

2017. október 06., 00:162017. október 06., 00:16

Az ország több mint 2500 bírája és ügyésze írta alá azt a beadványt, amelyben az igazságügyi törvényeket módosító tervezet visszavonását kérik Mihai Tudose kormányfőtől, illetve Tudorel Toader igazságügyi minisztertől. Az ügyben tegnap Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) PNL szenátora is üzent a miniszterelnöknek.

 

A Romániai Bírák Fóruma által megfogalmazott dokumentumot kedd reggelig ezren látták el kézjegyükkel, szerdára az aláírók száma meghaladta a 2500-at. A beadvány szerint a bírák és ügyészek azt kifogásolják, hogy az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet a szakmai szervezetekkel és a civil társadalom képviselőivel való előzetes egyeztetés, illetve bármiféle hatástanulmány készítése nélkül terjesztette elő a szakminiszter.

A beadvány emlékeztet, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szeptember 28-án kedvezőtlenül véleményezte a tervezetet, miután a bírák és ügyészek szakmai szervezetei szavazással elutasították a javasolt módosítások jelentős részét. Ezek ugyanis azáltal, hogy politikai ellenőrzés alá vonnák az igazságszolgáltatást, és „megengedhetetlen mértékben szélesítenék a szakminiszter hatáskörét”, visszavetnék Romániát az 1989 előtti időkbe – áll a szövegben, amely arra is rámutat, hogy bár a CSM véleményezése csak konzultatív jellegű, nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni azt. A dokumentum aláírói követelik a kormánytól, vonja vissza a tervezetet, az igazságügyi minisztertől pedig kérik, kezdeményezzen párbeszédet a CSM-vel, illetve a bírák és ügyészek szakmai szervezeteivel a törvényi keret megfelelő módosítása érdekében.

Az igazságügyi törvényeket módosító tervezetre utalva Alina Gorghiu nemzeti liberális szenátor is üzent a miniszterelnöknek: „azt kérem Tudose miniszterelnöktől, legyen okos, hogy ne ismétlődjön meg a 13-as kormányrendelet története, ne makacsolja meg magát csak Liviu Dragnea kedvéért, előterjesztve ezt a kormánytól származó tervezetet. Arra kérem, hogy küldje vissza a tervezetcsomagot az igazságügyi minisztériumhoz, módosítsa azokat a részeket, amelyek a korrupcióellenes harcról folyó közbeszédben vírusnak minősülnek, és az igazságszolgáltatási rendszer, valamint az ellenzék által jelzett megjegyzések alapján újrafogalmazott tervezetet bocsássa ismét közvitára” – mondta Temesváron a PNL szenátora.

Alina Gorghiu szerint „megengedhetetlen szakadás” következne be a bírák, de a civil társadalom soraiban is, ha a törvénytervezetet nem fogalmazzák újra. A PNL szenátora ugyanakkor követelte, hogy a kormány sürgősen dolgozzon ki egy törvénytervezetet a bírák felelősségvállalásáról, mert ily módon a rendszerben felmerülő több gondot is ki tudnának küszöbölni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés