Vigyázz, kész, fuss: mozogni hívják a sepsiszentgyörgyieket

Második alkalommal állhatnak rajtvonalhoz a Mozogj az egészségért program keretében megszervezett Nagy Mozgáskihívás hatfős csapatai.

Farkas Orsolya

2024. május 21., 10:162024. május 21., 10:16

A legsportosabb iskolát, munkaközösséget, vagy vállalkozást, valamint a legsportosabb csapatot is díjazzák a városi stadion pályáján megszervezendő váltófutó versenyen június 1-én és 2-án. A Fitness Tribe Egyesület versenykiírása szerint a rendezvény célja, hogy állandó mozgásban tartsa a résztvevőket, függetlenül attól, hogy szaladnak, gyalogolnak, esetleg skandináv gyaloglással (speciális botokkal végzett különleges gyaloglótechnika - szerk. megj.) hajtják végre a feladatot, esetleg kombinálják ezeket a módszereket.

Galéria

A kihívásra hat fős csapatok jelentkezését várják, nőket és férfiakat egyaránt, azzal a feltétellel, hogy egy személy csak egy csapat tagja lehet, versenyzőként pedig legalább öt kört teljesít a pályán. A Nagy Mozgáskihívás keretében ugyanakkor 6, 12 vagy 24 órás váltófutásban lehet részt venni, a díjazás pedig mindegyik kategóriában külön történik, a cél, hogy a résztvevők a lehető legtöbb kört tegyék meg, ugyanis a rangsorolás eszerint történik.

Mindhárom időtartamban a fent említett két kategória dobogósait díjazzák, így a legsportosabb iskola, munkaközösség vagy vállalkozás, valamint a legsportosabb csapat első helyezettjei 400, a másodikok 350, a harmadikok pedig 250 lejben részesülhetnek, mindhárom időtartamban külön-külön. A nevezési díj 300 lej, függetlenül a választott időtartamtól vagy kategóriától, a jelentkezési határidő május 22-e.

Galéria

A 24 órás verseny június 1-én, 18 órakor kezdődik és egy nappal később ugyanilyenkor ér véget. A 12 órás futam június 2-án, reggel 6 órától este 18 óráig tart, és végül a 6 órát felölelő verseny június 2-án déli 12 órától este 18 óráig tart. A jelentkezésről, versenyszabályzatról és biztonsági előírásokról az esemény leírásában lehet olvasni.

Fotó: Fitness Tribe Egyesület

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés