Véget (nem) érő Reflex5

A program úgy alakult, hogy nagyon különböző előadások kerültek egymás mellé, semmilyen általános témára, gondolatmenetre nem próbált általánosan ráhangolódni a Reflex5 első modulja. A háború, erőszak, szexuális elnyomás borzalmait, a művészet általános értelmét és az emberi szabadság kérdését, az ember és a gép egymáshoz való viszonyát feszegető előadások követték egymást.

Többféle nyitókoncertje volt már a Reflex Fesztiválnak, de talán egyiket sem volt eddig annyira a rendezvény jellegéhez illő, mint amilyen a Jü zenekar produkciója volt. A zörejekkel való játékaik, a különböző zenei műfajok keverése, légiesen könnyed és harsányan dübörgő zenei párbeszédeik mind-mint hozzájárultak ahhoz, hogy bár nem volt könnyen befogadható, igazi 21. századi produkciónak érezzük a Jü bemutatkozását a Reflexen.

A táncos bulik az előadások és közönségtalálkozók után zajlottak a színház büféjében, ahol végre kiengedhették a gőzt a fellépők, szervezők és nagyközönség egyaránt.

Mindhárom külföldről érkező színházi előadás után közönségtalálkozókat is tartottak, melyek ugyancsak izgalmas programpontoknak bizonyultak, rengeteg érdeklődőt vonzottak.

A rendezvényen túlsúlyban voltak a kistermi produkciók, ez az előadásforma az, mely sikerrel veszi fel a harcot a filmmel és a 21. századi médiacsatornák széles kínálatával, a kis terek közvetlensége és intimitása tudja igazán vonzóvá tenni napjainkban is a színházat. Hátránya azonban a kistermi előadásoknak, hogy csak korlátozott számú néző tudja egyszerre megtekinteni ezeket, ezért mindegyik ilyen produkciót több alkalommal is műsorra tűztek a Reflex5 Fesztiválon.

A stúdióelőadások ellensúlyozásaként ugyanakkor egy, a Tamási Áron Színház színpadánál és nézőterénél jóval nagyobb színházi teret is kialakítottak a Sepsi Arénában a litván Ványa bácsi befogadására, ahol közel ötszáz néző fért be az előadásra, és mégis intim tér jellege volt, a színpadra való jó rálátás miatt minden gesztus és hang tökéletesen dekódolható volt a nézőtér legutolsó soraiból is. Mindez természetesen a színház és a Sound Studio hangtechnikusainak munkáját dicséri.

Összességében minden szempontból sikeresnek mondható a Reflex5 első modulja, melyet mi sem bizonyít jobban, mint Stefan Kaegi a berlini Rimini Protokoll társulat vezetőjének kijelentése, miszerint ilyen hangulattal ritkán találkozott egy színházi fesztiválon, Berlinben is kevés olyan hely van, ahol ilyen nyitottságot tapasztalt volna, és ahol hajnali négy órakor így mulatna a művészetkedvelő közönség. A Reflex Fesztivál közönségéről Indrė Patkauskaitė, a litván társulat színésznője úgy nyilatkozott, hogy bár sokat turnéztak már a Ványa bácsival, és az otthoni közönségük előtt is többször játszották, alig találkoztak még ilyen értő közönséggel, mely ennyire aktívan és jól reagált volna az előadás minden apró rezdülésére. Mindez azt bizonyítja, hogy olyan szintre tudott emelkedni a sepsiszentgyörgyi közönség színházi igénye, mely európai mércével mérve is ritkaságnak számít.

 (Közlemény alapján)

 Fotók: Barabás Ákos