Vass Tamás fekete-fehér látomásai az Erdélyi Művészeti Központban

Az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben február 16-án, pénteken 18 órakor Vass Tamás (1942–1988) grafikusművész kiállítása nyílik meg.

Székely Hírmondó

2024. február 09., 10:522024. február 09., 10:52

A tárlatlátogató közönséget Bordás Beáta PhD, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti, megnyitóbeszédet mondanak Portik Blénessy Ágota PhD, művészettörténész és dr. Salat Csaba kurátorok.

Az 1988-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt grafikusművész mintegy húszévnyi alkotói munkája gyümölcseként egy lenyűgöző, igen gazdag és változatos grafikai anyagot hagyott hátra az erdélyi képzőművészet számára. Ennek ellenére utolsó posztumusz kiállítása 2009-ben volt a marosvásárhelyi Bocskai-teremben. Jelen kiállítással Salat Csaba és Portik Blénessy Ágota kurátorok, valamint az Erdélyi Művészeti Központ egy olyan kiállítás létrehozására vállalkoztak, amely Vass Tamás legjellegzetesebb alkotásait igyekszik bemutatni az eddigi legnagyobb merítésben és részletességgel. Ennek érdekében mintegy 14 magánszemélytől és egy közgyűjteményből kölcsönöztük az életmű legfontosabb, sok esetben eddig a közönség, de még a szűkebb értelemben vett szakmai körök számára is ismeretlen darabjait.

Vass Tamás a marosvásárhelyi Zenei és Képzőművészeti Líceum diákja, Barabás István és Nagy Pál tanítványa volt.  Ez utóbbi nagy hatást gyakorolt a művész pályaválasztására és későbbi munkásságára. Vass Tamás 1963–1969 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult Feszt László irányításával, akinek köszönhetően akadémiai szinten sajátította el a különböző grafikai technikákat és sokszorosító eljárásokat. Tehetsége már a főiskolás évek alatt kitűnt. Elsőéves korától a Napsugár gyermeklap külső grafikai munkatársa volt, később az Új Élet és az Igaz Szó, majd a Vatra lapok, illetve a Kriterion, a Dacia és az Ifjúsági Könyvkiadó foglalkoztatták külsős grafikusként. Különleges rajzkészségét és jellegzetes művészi látásmódját minden megyei vagy országos tárlat beszámolójában kiemelték, tehetségéről az elnyert díjak is tanúskodnak, ám az átütő siker és elismerés elmaradtak. A diktatúra egyre sötétebbé váló időszakában jelentős alkotásait kizsűrizték és a csoportos tárlatokról kitiltották. E kudarcként megélt tény és önemésztő életmódja egészségi állapotának fokozatos romlásához vezetett. A fiatalon, 45 évesen, egy banális baleset következtében elhunyt művész csupán két évtized alatt megalkotott, az erdélyi képzőművészetben igazán egyedinek számító életműve nagy gazdagságot és változatosságot mutat.

A magány, az elidegenedés, illetve a hovatartozás és az igazán mély emberi kapcsolatok hiánya Vass Tamás jegyzeteiből és grafikáiból egyaránt kiolvashatóak. Az 1970-es évek második felétől a kiforrott stílusú, sokalakos drámai kompozíciók domináltak az életműben, a líraibb hangvételű városképek, aktok vagy illusztrációk mellett. Az Erdélyi Művészeti Központban nyíló tárlat mindezekből mutat ízelítőt, de megtekinthetőek lesznek Vass Tamás önéletrajzi ihletettségű grafikái, valamint néhány a művész által készített rézkarc-lemez is. A kiállításhoz, a már megszokott módon, igényes háromnyelvű katalógus készült az EMŰK Kiadó kiadásában.

A tárlat április 5-ig lesz látogatható az Erdélyi Művészeti Központ új nyitvatartási rendje szerint, keddtől péntekig 9 és 17 óra között, illetve szombaton 10 és 14 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust