Vásárhelyi Jób Barna: akarom vagy sem, a szomorkodás ideje lejárt

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Erdővidéken két családot is szörnyű veszteség ért húsvét napjaiban.

Farkas Orsolya

2024. május 11., 10:242024. május 11., 10:24

Hosszú évek munkája vált a tűz martalékává nagypénteken, miután – vélhetően szándékos gyújtogatás következtében – leégett az árván maradt Vásárhelyi-testvérek Vargyas-szorosban levő szülői háza, benne mindennel, amit csak nagy nehézségek árán sikerült megszerezniük, felépíteniük.

Az idősebbik fiútestvér, Barna a tűzesetet követően videóban mesélte el a történetüket: édesanyjuk halála után a dolgos, de iszákos és erőszakos apával maradtak, valódi gyerekkor nélkül, nehéz sorssal a vállukon. 

Barna 16 évesen menekült el otthonról, miután apja meg akarta ölni, innentől saját életének építésén dolgozott, de később visszatért a családi házba, az édesapja halála előtti periódust már békében töltötték.
Bár nővére már jóval korábban elhagyta az otthont, a 6 évvel fiatalabb öccsének taníttatásáért a 23 éves Barna felel, aki keményen dolgozik a megélhetésükért,veszélyes fák kivágásával, kutak takarításával foglalkozik, de a szentegyházi hegyimentő-csapatnak is aktív tagja.

Galéria

A vargyas-szorosi nagypénteki szerencsétlenséget azonban újabb követte, a bibarcfalvi Trinfa család háza ugyanis húsvéthétfő reggelére szintén porig égett. Az édesanya, Molnár Mária ugyancsak kisfilmben idézte fel a szörnyű éjszakát: 

eleinte csak pattogást hallott, röviddel utána vette észre a lángokat, amelyek rövidesen elérték a gázpalackot is, ekkor robbant fel az egész ház.
A garázs, benne az egyetlen autójukkal szintén elégett. A szerencsétlenség következtében házuk ugyan nem, de
hitel maradt, a család azonban nem adja fel, jelenleg is azért dolgoznak, hogy újra biztos lábakon álljanak.

A rövidzárlat okozta tűz következtében a pár, Trinfa István és Molnár Mária, illetve Mária 14 éves gyermeke, Magor maradt otthon nélkül.

Galéria

A vargyasi fiúk mögé már a tűzesetet követő napokban is odaállt a közösség, elsősorban a helybéli ismerősök és barátok, idővel Erdővidék több településéről, egész Székelyföldről és távolabbról is érkeztek adományok.

Már az első három napban 20 ezer lej értékű készpénzadományt kaptak, de a vargyasi önkormányzat által indított gyűjtéssel párhuzamosan a Gondviselés Segélyszervezet Székelyszáldoboson és Felsőrákoson is gyűjtésbe fogott.
A szervezet közleménye szerint a két településről több mint 12 ezer lejt adományoztak.

Vásárhelyi Jób Barna lapunk megkeresésére elmondta: egyelőre nem tudni, pontosan mennyibe fog fájni az új otthon építése, de az adományokat az utolsó baniig rászánják. "Kizárólag arra költjük el, amire az emberek jó szívvel adták” – fogalmazott. Egyelőre azonban építkezésről szó sincs, jelenleg papírmunkát intéz, ezzel viszont meglehetősen lassan halad a bürokrácia miatt, így a pénzt még nem tudják hasznosítani. A fiatalok ezért

tárgyi adományokat is elfogadnak, többek között a házban elégett, de a munkához szükséges szerszámokat.

Galéria

Kifejezetten a szükséges, ebben a pillanatban is hasznosítható felajánlásoknak örülnek a leginkább, ugyanis nincs alkalmas hely a tárolásra, ezért az adományozóknak érdemes Vásárhelyi Barnával felvenniük a kapcsolatot a 0756 868 569-es telefonszámon.

A testvérek a tanyán elhelyezett konténerben húzódtak meg ideiglenesen, Barna szerint viszont nincsenek és nem is szabad elkeseredni, különben nem léphetnek tovább. "Próbálom magam fenntartani vidám közérzettel ahhoz, hogy nyugodtabban tudjak gondolkodni a hétköznapokban, reagálni, működni egyáltalán, mert erre van szükség. Akarom, vagy sem, a szomorkodás ideje lejárt” – vélekedett a fiatal, aki egyik lépést teszi a másik után, dolgozik, és igyekszik egyre többet és gyorsabban haladni azért, hogy még a tél előtt felépüljön az otthon.

A Trinfa családot ért veszteséget követően a válságstáb tagjai – a baróti önkormányzat, a Gondviselés Segélyszervezet, a gyűjtést irányító Demeter Zoltán – közösen a károsult bibarcfalvi család tagjaival úgy döntöttek, hogy

egy új, 50 négyzetméter lakófelületű, mindenestől nagyjából 200 ezer lejbe kerülő ház építésének fognak, közben célirányos számlát nyitottak a családnak, házról-házra járó adománygyűjtést szerveztek Erdővidék több településén, elsősorban Baróton és a hozzá tartozó öt községben, ugyanakkor az említett kisfilmmel is próbáltak segítséget kérni.

„Örömmel jelentjük, hogy volt értelme és haszna a kisfilm elkészítésének hiszen szerda délutánig 81 700 lejnyi adomány érkezett Trinfa István számláira erdővidéki, székelyföldi, határon belüli és kívüli nagylelkű adományozóktól” – jelentette be a jó hírt a segélyszervezetet képviselő Demeter Zoltán nemrégiben. A családfő számláján jelenleg 170 ezer lej adomány van, de egy nagylelkű cég ötezer eurós felajánlásával és a baróti önkormányzattól igényelhető ötezer lejes támogatással elérik a kitűzött 200 ezer lejes összeget.

Galéria

Megkeresésünkkor Trinfa István szűkszavúan, de viszonylag derűlátón nyilatkozott jelenlegi helyzetükről. Mint mondta, a családja jól van, ideiglenesen megoldották a lakhatást.

Bár az új otthonhoz szükséges összegért rendkívül hálásak, az építkezésig még sok van hátra, a család ezért bármilyen tárgybeli adományt szívesen fogad, hiszen mindenük a házban égett.

Ruhanemű, tartós élelmiszer, építőanyag, és bármilyen más, hasznos eszköz segítségükre szolgál. Az adományozók ajánlataikat Trinfa Istvánnak jelezhetik a 0740488784-es telefonszámon.

Az adományozók a következő módon segíthetik a családokat:

Vásárhelyi Jób Barnának és testvérének pénzadományokat a következő bankszámlára lehet utalni: RO85 RNCB 0125 1715 4172 0001, Vasarhelyi Job Barna, a fizetés céljánál fel kell tüntetni: Donație. Aki Revoluton szeretne utalni: 0756 868 569. Itt is fel kell tüntetni: Donație. Az Életmentő Kupakok Egyesület is támogatni szeretné a fiatalokat, az ő számláikon is fogadják az adományokat: Asociația L.A.B. Életmentő Kupakok, Swift-kód: RNCBROBU, IBAN: RO71 RNCB 0124 1534 8820 0001 (lej); RO17 RNCB 0124 1534 8820 0003 (euró). Ha valaki készpénzzel szeretné támogatni a károsultakat, azt egyenesen az érintetteknek vagy Ágoston Annamáriának (tel: 0740 132 320) is át lehet adni.

Trinfa Istvánnak és családjának pénzadományokat a következő számlaszámon keresztül lehet utalni: Trinfa István, OTP BANK ROMANIA S.A., BARÓTI FIÓK, RO27 OTPV 3000 0082 8229 RO04 – lej, RO15 OTPV 3000 0082 8229 HU01 – forint, RO65 OTPV 3000 0082 8229 EU01 – euro. Külföldi utalásokhoz SWIFT kód: OTPV ROBU

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés