Útmutatót szerkesztenek a szociális szervezetek

Féléves szünet után tegnap újból összegyűltek a sepsiszentgyörgyi szociális szervezetek, hogy közös dolgaikról egyeztessenek – ezúttal a Diakónia Keresztyén Alapítvány vette át a szervezői stafétát, az ő Gyár utcai székhelyükön került sor a megbeszélésre.

Bodor Tünde

2019. október 31., 06:452019. október 31., 06:45

Most éppen arról tanácskoztak, hogyan igazítsák útba a leghatékonyabban a hozzájuk segítségért fordulókat, akik sokszor tájékozatlanok, esetleg kétségbeesésükben zavarodottak, néha pedig képtelenek az írott forrásokból tájékoztatást nyerni…

A mindig más szervezetnél találkozó háló-tagoknak a Diakónia idősgondozó ágazatának vezetője dobta fel a témát, amelyet a többiek is éppolyan fontosnak és aktuálisnak gondoltak, mint a kezdeményező.

– Sokan úgy jönnek hozzánk, hogy csak annyit tudnak, valakiken segítünk – mondta Tóth Anna, hozzátéve, hogy ilyenkor ők maguk is sokszor telefonálgatásra kényszerülnek, keresvén az illető problémájára a legmegfelelőbb segítő szervezetet vagy intézményt, a kapcsolattartó személyeket, majd egy cetlivel a kezében indítják útnak a hozzájuk fordulót. Mint kiderült, az újságok szerkesztőségeihez is gyakran fordulnak e témában. Ezért érdemesnek találják egy tájékoztató füzetet szerkeszteni, amelyben minden megyeszékhelyi szervezet minden szolgáltatása célcsoportok szerint szerepelne. E füzet struktúráját, tartalmát egyeztetni is alkalmas volt az összejövetel, ámbár az is hamar kiderült, hogy a füzet mellé online felületen is meg kell jelenni ezeknek az információknak, esetleg még mobil-applikációban is meg kellene szerkeszteni, illetve a szervezetek honlapjain külön fül alatt is feltüntetni. A papíralapú kiadvány azok számára lenne fontos, akik – akár okostelefonok birtokában is – nehezen keresnek rá a megfelelő információra, de az intézményeknél, orvosi rendelőkben is föltétlenül lennie kell egy ilyennek, sőt egy igényes kiadvány a város imázsához is hozzátartozik. Antal Árpád polgármester, aki tudott a találkozóról, támogatásáról biztosította ez ügyben a szociális szervezeteket.

A gyermekek, hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élőket nevelő családok, egyedülálló, elvált, kiskorú szülők, beteg, magányos vagy támogató nélküli idősek, bántalmazottak, krónikus betegek, szenvedélybetegek, speciális igényűek, hajléktalanok mind egy-egy, néha egymást átfedő célcsoportját jelentik a segítő szervezeteknek. Így a bemutatkozó kör után minden szervezet képviselője elmondta, hogy kinek mivel tud segíteni, végül is arra a következtetésre juthattunk, a Gyermekjogvédelmi és Szociális Vezérigazgatóság, a Szociális és Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség, a Közösségi Igazgatóság, a Diakónia Alapítvány idősgondozó, gyermekjóléti és fogyatékkal élőkkel foglalkozó ágazatai, a Vöröskereszt, a Pro Nobis Egyesület, a Philadelphia Pro Familia Support Egyesület és a Közegészségügyi Igazgatóság, a Zathureczky Berta Központ, a Gyulafehérvári Caritas, az Esély Egyesület, és a találkozóról hiányzó, de szintén idetartozó Máltai Szeretetszolgálat, Turulmadár Ifjúsági Iroda, a szemerjai egyházközség támogató csoportja nagyon sokféle probléma orvoslásában segíthet városunkban, illetve a megelőzésben is sokféle téren kínál cselekvési lehetőséget. De várják további civil szervezetek, intézmények jelentkezését is (a diakoniaoffice@yahoo.com e-mail-címen, Tóth Anna), hogy az útmutató adatbázisa a lehető legteljesebb legyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust