Úri huncutság

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

2019. október 11., 00:092019. október 11., 00:09

Hosszú ideig arról szónokoltak, hogy Laura Codruţa Kövesi nem csak a törvényeket nem tartja be, hanem az Alkotmányra is fittyet hány, nem szólva arról, hogy megegyezett a hírszerző szolgálattá átvedlett szeku és az igazságszolgáltatás közötti együttműködés létrehozásáról, egy olyan hálózat beindításáról, amilyet még a kommunista diktatúra sem engedett meg magának. Ezzel a rendszerrel pedig elkezdték az államelnök körüli társaságnak nem tetsző politikusok levadászását. A korrupcióellenes ügyészség többnyire csak ezzel foglalkozott, és így szétzilálta az egész jogszolgálatot.

Erre a romániai magyarok szövetségének vezérkara 180 fokos fordulattal az Európa Unió főügyészi tisztségének betöltésére javasolta Kövesit. Annak ellenére, hogy az általa vezetett korrupciós ügynökség nem egy erdőelvi magyar politikus napjait keserítette meg, míg végül kiderült, hogy semmi törvénytelenséget nem követtek el (lásd legutóbb Markó Attila esetét). De addig évekig nem hagyták őket dolgozni, olykor a bukaresti székhelyen vallatták őket. De még így sem tudták félretenni például a két megyeközpont székely polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt (Csíkszereda) és Antal Árpád Andrást (Sepsiszentgyörgy). Horváth Anna viszont már nem volt ilyen szerencsés, őt szinte semmiért menesztették a Kolozsvár alpolgármesteri székből. Éppen ezért érthetetlen a szövetségi irányváltozás, hogy miért Laura Codruţa Kövesit javasolták öreg kontinensünk főügyészének.

A nagykövetek közül sokan mellette szavaztak, de bőven akadt, ki ellene voksolt. Máskülönben messziről látszott, hogy az EU-ban egy olyasvalakit akarnak ebbe a fontos tisztségbe kinevezni, akit – főleg a néppárti politikusok – kénye-kedvük szerint irányíthatnak, előreláthatólag a rebellis országok anyagilag meggazdagodott politikusai és vállalkozói megregulázására. Azt viszont nem hinném, hogy a Romániában alkalmazott módszerrel Kövesi sokra fog menni Európában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust