Ünnepre hangolódva

Háromszék városaiban – és némely falvakban is, például Esztelneken – az adventi időszak egyik szép pillanata a településen felállított koszorún levő gyertyák meggyújtásának szertartása, amelyre felekezettől függetlenül mindenkit várnak, és a kis műsorok az ünnepre hangolódás mellett a közösséghez való tartozást is erősítik.

Székely Hírmondó

2017. december 04., 00:242017. december 04., 00:24

Háromszék városaiban – és némely falvakban is, például Esztelneken – az adventi időszak egyik szép pillanata a településen felállított koszorún levő gyertyák meggyújtásának szertartása, amelyre felekezettől függetlenül mindenkit várnak, és a kis műsorok az ünnepre hangolódás mellett a közösséghez való tartozást is erősítik.

Megkeresni feladatunkat

Kisebb karácsonyi csodaként is értékelhető, hogy a napok óta mindenki életét megkeserítő eső szünetet tartott, amíg lezajlott szombaton a 18 órától kezdődő ünnepség Kézdivásárhelyen, a Gábor Áron-szobor mellett elhelyezett óriási adventi koszorú körül. Igazán szép számban tartották fontosnak idősek és fiatalok, gyerekek és felnőttek egyaránt, hogy részt vegyenek a politikamentes rendezvényen, amelyen igét hirdetett t. Farkas Alajos segédlelkész és Ruszka Sándor lelkipásztor. Rövid műsorral készült az alkalomra a kantai Szentháromság templom kórusa, a Benedek Elek Óvoda, a 2-es Számú Óvoda, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Református Kollégium. Kiemelendő az apró óvodások türelme és kitartása, ahogy a számukra felállított két kis színpadon fegyelmezetten megvárták, amíg sorra kerültek. Helyszűke miatt az ünnephez illő gondolatokat így összegeznénk: ha mindannyian elmélyülve, magunkba nézve megkeressük, mi is a mi feladatunk, és annak legjobb tudásunk szerint eleget teszünk, máris szebb és jobb adventi időszak (és nem csak) köszönt ránk.

Tea és kalács

Kovásznán közel 70 személy jelenlétében, a polgármesteri hivatal és a Városi Művelődési Ház szervezésében, a Művelődési Ház előtt (Csoma-szobor) meggyújtották az első adventi gyertyát. Adventváró gondolatait osztotta meg Orbán Lajos, a Kovászna-Vajnafalva Református gyülekezet lelkésze, közreműködött a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar, Kertész Barna karnagy vezetésével. A városvezetés részéről jelen volt Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester, a gyertyát Thiesz János önkormányzati tanácsadó gyújtotta meg. Az RMDSZ kovásznai nőszervezete pedig teával és kaláccsal kínálta az egybegyűlteket.

Közösségi ünnep

Nagyon-nagyon sokan élték meg vasárnap este közösségi ünnepként Sepsiszentgyörgyön a láng fellobbanását az adventi koszorú első gyertyáján. A főtéri színpadon a Székely Mikó Kollégium kórusa karácsonyi népénekkel kezdte el a műsort, majd rövid prédikációjában Dávid György plébános hívta fel a figyelmet: nem a világ dolgait kell ajándékba adnunk, hanem önmagunkat, azaz figyelmünket, mosolyunkat, ölelésünket, időnket. Antal Árpád polgármester távollétében, aki éppen Budapesten gyújtotta meg a gyertyát az adventi koszorún, Kövér László tavalyi látogatását viszonozva, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester cselekedett hasonlóképpen, és osztott a fényességből azoknak, akik hazavinni is kértek. A Susnyás zenekar zárta a hangulatos estet: vajdaszentiványi tánczenét, moldvai kolindát és egy csángómagyar archaikus imát adtak elő.

A szeretet legyen az első

Baróton meglepően sokan vettek részt a város adventi koszorújának első gyertyagyújtásán. Az eseményre a Diákdomb köré gyülekezőket Lázár-Kiss Barna polgármester köszöntötte, beszédét Palkó Zalán Koppány felsőrákosi unitárius lelkipásztor áhítata követte. Mindketten az adventi időszak fontosságára helyezték a hangsúlyt – azt mondták, abban igyekezzünk ne a külsőségekre, hanem inkább a szeretetre, a lelki békére összpontosítani, és minél több jót cselekedni embertársaink örömére. A mintegy félórás műsorban közreműködött a felsőrákosi unitárius egyház kórusa, Szőcs Fruzsina és Réz Edina pedig verseket tolmácsoltak. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés