Uniós egészségügyi miniszerek: korai lenne a korlátozások enyhítése

Noha a koronavírus-járvány terjedésének európai alakulása óvatos optimizmusra adhat okot, túl korai lenne a járvány visszaszorítását célzó korlátozások enyhítése - hangzott el az Európai Unió tagországai egészségügyi minisztereinek videókonferencia keretében tartott ülésén csütörtökön.

Székely Hírmondó

2020. december 04., 09:242020. december 04., 09:24

Jens Spahn, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország egészségügyi minisztere tájékoztatása szerint az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy a tavaszi állapotokhoz képest mára az Európai Unió jobban felkészült a határokon átnyúló súlyos egészségügyi fenyegetések leküzdésére.

A miniszterek egyetértettek abban, hogy a nemzeti kompetenciák tiszteletben tartása mellett még szorosabb együttműködésre van szükség a tagállamok között a jelenlegi és a mostanihoz hasonló jövőbeli világjárványok és más egészségügyi fenyegetések elleni fellépés sikeréhez. Össze kell hangolniuk a járványügyi intézkedéseket, és intenzív párbeszédre van szükség a nemzetközi szervezetekkel, köztük az Egészségügyi Világszervezettel (WHO). Kiemelték azt is, hogy az európai egészségügyi unió tervezett létrehozása fontos lépés lesz egy erősebb és ellenállóbb Európai Unió felé.

Spahn elmondta, a szakminiszerek eszmét cseréltek a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekről szóló rendeletről, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megerősített szerepéről.

Beszámolt arról is, hogy a résztvevők többségének véleménye szerint az ECDC és az EMA megerősítéséhez több emberi és pénzügyi forrást kell biztosítani a tagállamok részéről az egészségügyi válság megelőzéséhez és leküzdéséhez. Mások a tagországok illetékes szerveinek munkájában jelentkező párhuzamosságok megszüntetésének fontosságára hívták fel a figyelmet, köztük az összekapcsolt adatbázisok párhuzamos adminisztrációjának elkerülésére.

"Az Európai Unió bizonyítja erejét a járvány második hullámának idején. Együtt fogjuk beszerezni és forgalmazunk majd a koronavírus elleni vakcinákat. Segítünk egymásnak a betegek gondozásában, figyelmeztető alkalmazások határon átnyúló hálózatát építjük ki megerősítve ezzel Európa ellenálló képességét" - fogalmazott a német egészségügyi miniszter.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés