
Újraindul a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere, amelyben Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Gabriela Scutea legfőbb ügyész.
2022. augusztus 03., 13:232022. augusztus 03., 13:23
[reklam]
A katonai ügyészek 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak a vádiratot, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben felek kérelmeit és kifogásait, illetve a bizonyítékok törvényességét vizsgálják meg. A legfelsőbb bíróság végül 2021 novemberében több hiányosságra hivatkozva visszautalta a katonai ügyészségnek a vádiratot.
Sajtótéjékoztatóján Gabriela Scutea emlékeztetett arra, hogy Ion Iliescu mellett emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tartalékos tábornokot, a román légierő volt parancsnokát is.
A legfőbb ügyész elmondta, hogy idén márciusban újraindították a bűnvádi eljárást a három vádlott ellen. A katonai ügyészségnek sikerült kiküszöbölnie a vádiratból a legfelsőbb bíróság által jelzett hiányosságokat, így most újra bíróság elé állíthatják őket.
Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban december 22-30. között 857 személy meghalt és 2382-en megsebesültek - olvasható a vádiratban.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!