Újra rügyezzen ki a remény!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2020. március 13., 00:182020. március 13., 00:18

Harminc esztendővel ezelőtt, 1990 márciusában nem csak a természet éledt újra a kikelet beköszöntével, hanem a magyar szívekben is kirügyezett a remény. A nemzeti és társadalmi elnyomás sötét évtizedei után bizakodóan tartottuk arcunkat az ég felé, hogy a felhőfoszlányok mögül kikandikáló Nap sugarai jólesően megcirógathassák fényre szomjazó arcunkat és vele együtt a lelkünket is. És nemzeti ünnepünkön tömegek hömpölyögtek piros-fehér-zöld színű zászlókat lengetve Erdély településein. Egymás csillogó tekintetébe kapaszkodva ittuk magunkba az ünnepi szónokok szavát. Százezrek ajakán csendült fel, és szárnyalt szabadon a Himnusz. Beköszöntött a magyar tavasz.

Nem volt ez másképp az anyaországban sem, mert annak előtte ott is tilos volt megélni a magyarságunkat. Hiszen alig két és fél esztendővel korábban idegenszívű rendőrök akartak emiatt ellenünk intézkedni. Nehezményezték ugyanis, hogy a debreceni nagytemplom előtt álló Kossuth-szobornál nemzeti imánk eléneklésével tisztelegtünk az államférfi emléke előtt. Mi pedig a székely himnusz elfújásával válaszoltunk szégyenteljes magatartásukra. És szintén azon a nyáron Baranya megye rendőrfőkapitánya felrótta nekem, hogy Románia magyarfaló kommunista diktátorát szidom. Igaz ugyan, hogy a bukás küszöbén álló hatalom 1989 tavaszán már engedélyezte az ellenzéki felvonulást március 15-én, viszont első alkalommal csak 1990-ben szerveztek ünnepséget állami segédlettel.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mellett az újabb magyar ébredés kerek évfordulójára is emlékezünk tehát 2020. március idusán. És ezt a világot rémületben tartó koronavírus-járvány miatt elrendelt gyülekezési tilalom ellenére is meg lehet méltóságteljesen tenni. Azt ugyanis nem tiltja meg senki, hogy városainkat és falvainkat nemzeti színekbe öltöztessük, vagy kitűzzük a magyar zászlót otthonaink homlokzatára. Mint ahogy azt sem, hogy megéljük nemzeti hova- és összetartozásunk örömét a maga mélységében. Ki-ki önmagában, bensőségesen és jövőbe mutató hatékonysággal. Hogy többé ne legyen magyar a magyarnak ordasa.