Az év utolsó, december 30-ai tanácsülésén Lázár-Kiss Barna polgármester összefoglalta, mit szeretne megvalósítani Baróton 2017-ben. Mindenekelőtt azonban megköszönte a tanácsosoknak az elmúlt évi, a város fejlődése érdekében tanúsított közreműködésüket. Úgy értékelte, mindegyikük az előrelépésen gondolkodott, a választók által rábízott feladatát pozitív hozzáállással látta el.
2017. január 05., 13:142017. január 05., 13:14
Az év utolsó, december 30-ai tanácsülésén Lázár-Kiss Barna polgármester összefoglalta, mit szeretne megvalósítani Baróton 2017-ben. Mindenekelőtt azonban megköszönte a tanácsosoknak az elmúlt évi, a város fejlődése érdekében tanúsított közreműködésüket. Úgy értékelte, mindegyikük az előrelépésen gondolkodott, a választók által rábízott feladatát pozitív hozzáállással látta el.
2017-ben, mint mondta, folytatódnának Baróton az útmodernizálási munkálatok. Következne a Bányász utca újraaszfaltozása, aztán megemlítette a Rózsa utcából a buszmegálló mellett, a blokkok közé vezető kisebb útszakasz felújítását, továbbá a Petőfi utcáét.
A Petőfi utcával kapcsolatban megjegyezte, bár itt még el kell végezni a csatorna- és vízhálózatra a lekötéseket, arra fognak törekedni, hogy ezek után rendbe is tegyék, azaz újraaszfaltozzák az utcát egészen a Barót-patakon átvezető hídig. Annál is inkább, mivel most már biztos, hogy a hidat újraépítik, új hídhoz pedig új utca dukál.
Korábban 600 ezer lejt kapott a város a kormánytól az árvízkárok megtérítéseként, amit a Petőfi utcai híd feljavítására szándékozott fordítani a polgármesteri hivatal, ám korántsem lett volna elég. A hídjavítás összköltségét ugyanis 1,1 millió lejben állapították meg, ráadásul az összeget december 31-ig el kellett volna költeni, ezért úgy döntöttek, inkább neki se fognak a munkának. Később azonban a kormány kiegészítette az utalt összeget 1,3 millió lejre, és azt is jóváhagyta, hogy a pénz áthozható legyen erre az évre. „A pénz tehát megvan a híd felújítására, kész a munkálat terve is, ezért nagyon bizakodunk abban, hogy el tudjuk végezni” – mondta Barót elöljárója.
Beszélt a nagyszabású parkmodernizálási pályázatról is, amely által megújulna a Millennium park, valamint a buszmegálló melletti ANL-tömbház környéke: jelenleg bizakodva várják a pályázat eredményét. Megemlítette a megyei tanács útfelújítást célzó pályázatát is, amely Barótot is érintené, s amely ugyancsak elbírálásra vár. A bányaút (tulajdonképpen a 122-es megyei út), valamint a városon átvezető 131-es megyei út (Olasztelek irányából a központon át Köpec felé) is új köntöst kaphatna általa, ha minden jól megy.
Ha már e pályázat révén megújulna a Kossuth utca alsó szakasza, a polgármester arra kérte a tanácsosokat, gondolják át a Kossuth utca felső szakaszának modernizálási tervét is. „Az út itt néhol 6-8,5 méter széles, nézzük meg, mit lehet e plusz méterekkel csinálni. Itt van a város legfontosabb bejárata is, érdekünk, hogy prioritásként kezeljük ezen útszakasz felújítását” – fogalmazott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!