
2020. december 03., 00:042020. december 03., 00:04
A cég Poiana Ciucaș nevű projektje abból áll, hogy önkormányzatoknak, településeknek ajándékoznak szabadidő eltöltésére alkalmas filagóriákat, padokat, asztalokat, tűzhelyeket, amelyeket egy turisták által sűrűn látogatott helyre kell elhelyezni.
– A cég keresett meg minket, arra hivatkozva, hogy hallottak a kovásznai Tündérvölgyről, amely nagyon látogatott szabadidős terület, így ajándékoznának oda számunkra is bútorzatot. Ez nekünk semmilyen költséget nem jelent, csupán az öko WC-t és a szemeteskukákat kell megvásárolnunk. Feltétel, hogy megjelenik az adományozó kiléte, a cég és a projekt neve, ez egy kapun fog majd szerepelni, amely a területre vezet. Megkértük, hogy a félreértések elkerülése végett a Tündérvölgy név is legyen feltüntetve a Poiana Ciucaș mellett, amely a projekt és nem a hely nevére utal. Beleegyeztek, a munkálatok el is kezdődtek – magyarázta Gyerő József polgármester.
A hegymeneti irány bal felén helyeznek tehát el 20 födött asztalt két-két paddal, 20 födetlen asztalt szintén 2-2 paddal, valamint 20 grillezésre alkalmas tűzhelyet, mindezt szétszórva, kihasználva a terület nagyságát.
– A partnerségi szerződést legutóbbi ülésén elfogadta a tanács, a projekt értéke 154.470 lej plusz áfa, amely nem a kovásznai önkormányzatot, hanem az adományozó céget terheli. Számukra jó marketingfogás ez, de mindenképpen szolgálja majd a kovásznaiak és a turisták igényeit is, még az idén elkészül – összegzett az elöljáró.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!