
A koronavírus fékezésére hozott korlátozások ellenére is mintegy 30 futó vett részt a Fitness Tribe Egyesület Gyere és Fuss programján. A legtöbben kezdőként jelentek meg a pályán, de teljesítették a kitűzött célt, távot.
2020. december 03., 00:152020. december 03., 00:15
A projekt koordinátora, Birtalan Csanád elmondta: kezdőknek és haladóknak egyaránt szólt a kezdeményezés, amelynek a végén volt, aki 5 kilométert, míg mások 10-et szaladtak le. „A megszorítások miatt szervezőként nehezebb dolgunk adódott, több önkéntesre volt szükségünk, tekintve, hogy a csoportos tevékenységek 10 résztvevőre korlátozódtak, de összességében örülünk, hogy sikerült megszerveznünk, és a következő évben folytatjuk” – mondta.
A tevékenységekre az Erzsébet parkban, a stadionban és a város más részein került sor, a tradicionális #szombat8 útvonalon, melyet az egyesület tagjai már 3 éve minden szombaton lefutnak. Ezúttal nem egy nagy közösségi futással zárták a rendezvényt, hanem kis csoportban, illetve online beszámolóval. Az egyik résztvevő, Kiss Csaba elmondta: tavaly az 5 km-es programon vett részt, idén sikerült lefutnia a 10 km-t, amit a közösség nélkül nem tudott volna teljesíteni, hiszen „hajlamosak vagyunk hamar feladni, szükség van arra, hogy mások is motiváljanak, példát mutassanak”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!