Kissé felbolygatta a kedélyeket az új tanügyminiszter, Pavel Năstase azon utasítása, mely szerint , ott ahol nem került más, mégis maradhatnak tisztségükben azok az igazgatók és aligazgatók, akik azért nem indultak a versenyvizsgán, mert nem feleltek meg a feltételeknek, de azok is, akiknek nem sikerült a vizsga.
2017. január 10., 10:362017. január 10., 10:36
Kissé felbolygatta a kedélyeket az új tanügyminiszter, Pavel Năstase azon utasítása, mely szerint , ott ahol nem került más, mégis maradhatnak tisztségükben azok az igazgatók és aligazgatók, akik azért nem indultak a versenyvizsgán, mert nem feleltek meg a feltételeknek, de azok is, akiknek nem sikerült a vizsga.
Kovászna megyében azonban nincs válsághelyzet semmilyen szempontból, bár nem volt zökkenőmentes, a régi módszertan szerint be vannak töltve az állások.
– Mivel a múlt év végéig így vagy úgy minden iskolában került valaki – akár vizsgával, akár rábeszéléssel –, aki elfoglalta-elvállalta az igazgatói, esetenként aligazgatói tisztségeket, a minisztériumi rendelet pedig azoknak a helyzeteknek a megoldására született, ahol nem így történt, nálunk további intézkedésekre egyelőre nincs szükség. Egyedüli kivételként a megyeszékhelyi Puskás Tivadar szakközépiskola az, ahol jelenleg nincs aligazgató, de mivel ez nem akadályozza a tanintézmény jó működését, kivárják, amíg oda is kerül ember – tájékoztatta lapunkat Kiss Imre főtanfelügyelő.
Az eddigi kinevezések jogerősek, azokon nem változtatnak, a tanfelügyelőség az eddigiek során megoldotta a cserékkel járó katedramozgásokat is, melyek szintén nem kevés bonyodalmat okoztak.
Kiss szerint túl csendes vizekre így sem kell számítani, hiszen előfordulhat – mint azt már jelezték is – hogy egyesek lemondanának a vezetésről, amelyet csak végszükségben vállaltak el, ebben az esetben új utasítások vagy a jogtanácsossal való tanácskozások után döntenek arról, hogy lehet törvényesen eljárni. Aki nem vizsgán nyerte el a tisztségét, vagy a tanév végéig, vagy az újabb, az illetékes minisztérium által kiírt versenyvizsgáig marad funkcióban. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!