Új Ezüst Akadémia-évad

Ünnepi keretek között nyílt meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban szerda délután a tavaly rendkívül sikeresnek bizonyult, és idén is útjára indított Ezüst Akadémia második „tanéve”. Jelen voltak a szervezők – Sapientia EMTE és a helyi önkormányzat –, valamint a partnerszervezetek képviselői, és természetesen a sok-sok „hallgató”, a rendezvény hangulatát a Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese emelte.

Farkas Imola

2017. október 06., 00:032017. október 06., 00:03

Ünnepi keretek között nyílt meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban szerda délután a tavaly rendkívül sikeresnek bizonyult, és idén is útjára indított Ezüst Akadémia második „tanéve”. Jelen voltak a szervezők – Sapientia EMTE és a helyi önkormányzat –, valamint a partnerszervezetek képviselői, és természetesen a sok-sok „hallgató”, a rendezvény hangulatát a Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese emelte.

Kézdivásárhely viszonylatában mindenképpen figyelemre méltó a résztvevők száma: több mint 250 érdeklődő döntött úgy, hogy érdemes időt fordítania tudása gyarapítására.
Bokor Tibor polgármestert nem várt teendő tartotta távol a megnyitótól, üdvözlő szavait Ménessy Kinga tolmácsolta a hallgatóságnak. Megtudhattuk, hogy óriási volt az érdeklődés, rekordnak számító 7 (!) óra alatt teltek be az Ezüst Akadémia meghirdetett helyei, bár– amint az elöljáró fogalmazott – „borítékolható volt ezúttal is a siker, és ezt a sikert az előadásokat hallgató közönség adja”.


Dr. Mara Gyöngyvér rektorhelyettes a Sapientia képviseletében köszöntötte az egybegyűlteket, mint mondta: örömmel tért vissza, hiszen az első évfolyam előadóinak sorában is jelen volt. Dr. Dávid László rektor üdvözletét is tolmácsolta, és megköszönte a hallgatóság bizalmát, amiért megtisztelték a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet azzal, hogy az információszerzés forrásául választották. Mint kiderült: immár három helyszínen 1100 „ezüst akadémiást” tudhatnak soraikban.


„Megtiszteltetés minden alkalom, amikor a Sapientia-egyetemhez köthető rendezvényen szólhatok a jelenlevőkhöz” – indította beszédét Csige Sándor Zoltán vezető konzul. Arra intett, ne azt kutassuk, hogy honnan kaphatunk segítséget, hanem azt keressük, miként tudunk önmagunkon segíteni, és ebben a tudás lehet az eszközünk. Ki kell használni az Ezüst Akadémiához hasonló, felnőttoktatással kapcsolatos lehetőségeket, amelyek személyes és közösségi tudásunk gyarapítására adnak alkalmat, mondta.


Ráduly Attila a Zöld Nap Egyesület partnerszervezet részéről gratulált azoknak, akik résen voltak, és elcsípték a lehetőséget az akadémiára való jelentkezésre, és azt kívánta: legyenek ennyien a tanévzárón is.


Bakk Vitális Kinga a főtámogató Pro Sanitate Egyesület képviseletében osztott meg néhány szép gondolatot, mint mondta: a tudásszomj és az életkor is összeköti a teremben helyet foglalókkal. Két generáció, a veterán: 1925–1945-ben születettek és a baby-boom: 1946–1964 között világra jöttek jellemzőit ismertette, kétséget sem hagyva afelől, hogy „mi még mindig tanulni akarunk”, hozzátéve, mindemellett az együttlét, a közösségi érzés, az emberi kapcsolatok ugyanolyan nagyságrendűek.


Végül hasznos tudnivalók is elhangzottak, Csíki Adél, a Sapientia csíkszeredai karának PR-felelőse elmondta: a hallgatókat ebben a „tanévben” 14 előadásra várják, amelyek tematikája széles skálát ölel fel. Zömüket a Sapientia oktatói tartják, másokat meghívott előadók, és az alkalmak 70%-án, azaz 10 előadáson kell részt venni ahhoz, hogy az évzárón díszoklevelet kaphassanak a beiratkozottak. Nagyon fontos, hogy aki esetleg valamilyen okból mégsem tud rendszeresen eljönni, jelezze, és adja át a helyét, hiszen a várólistán félszáz személy nevét jegyzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés