
2017. szeptember 14., 16:172017. szeptember 14., 16:17
Hozzávalók: 20 dkg tehéntúró, 2 ek tejföl, 7 dkg liszt, 3 dkg kukoricaliszt, 4 tojás, 1 csapott mk só, 7 dkg porcukor, vaníliakivonat, 1 ek mazsola, 4 dkg vaj.
A barackhoz: 6 vérbarack, 2 púpos ek cukor, 1 csipet só, 1/2 dl száraz rozé, 1 szem szegfűszeg, vaníliapor (vagy kivonat), 1 dl víz.
A barackokat meghámoztam, vékonyabb gerezdekre vágtam. Feltettem főni a cukorral, borral, vízzel, vaníliával, sóval, szegfűszeggel. Hagytam erősen forrni 5 percig, majd hideg vízfürdőbe tettem, s aztán a hűtőbe. A friss, meleg smarnit a behűtött barackkal tálaltam.
A tojássárgáját kikevertem a cukor 2/3-ával, vaníliával. Hozzáadtam a túrót és a tejfölt, és botmixerrel simára mixeltem. A tojásfehérjéket felvertem jó habosra, a végén hozzáadtam a cukor maradékát is, és krémesre verettem a robotgéppel. A liszteket összekevertem a sóval, a tejfölös-túrós tojássárgájákkal, végül hozzákevertem a mazsolát is. A felvert fehérjének kb. a harmadával fellazítottam a kikevert túrós masszát, a többi habot már óvatosan kevertem bele, hogy levegős maradjon. A tepsit kivajaztam, beleöntöttem a tésztát, és pirulásig sütöttem előmelegített sütőben. Amikor kivettem, kisebb galuskákra szaggattam és a felfőzött barackkal tálaltam, porcukorral kissé meghintve. (szellemafazekban.blogspot.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!