
Szombaton Trabantoktól volt hangos Kovászna, ugyanis a DRE Racing Team főszervezésében, a Trabibár társszervezésében és a polgármesteri hivatal támogatásával immár 10. alkalommal hozták tető alá a Kovásznai Trabantos Találkozót.
2017. augusztus 14., 00:222017. augusztus 14., 00:22
Szombaton Trabantoktól volt hangos Kovászna, ugyanis a DRE Racing Team főszervezésében, a Trabibár társszervezésében és a polgármesteri hivatal támogatásával immár 10. alkalommal hozták tető alá a Kovásznai Trabantos Találkozót.
Habár a vendégek már pénteken megérkeztek, a rendezvény fő attrakciója szombaton volt, amikor az eredeti állapotukban hagyott, vagy épp tunningolt Trabantok felvonultak a város központjában, ahol Domaházi János főszervező részvételi diplomával ajándékozta meg a jelenlevőket.
– Idén 55 Trabant érkezett a rendezvényre. És bár határon túliak nem jöttek, meglepetésünkre mégis sokan idelátogattak az ország különböző szegleteiből – tudtuk meg Domaházi Jánostól, aki megjegyezte, hogy ezzel a részvételi számmal messze megelőzték pl. a bukaresti, aradi, szebeni és más trabantos találkozók létszámát. Igaz, népszerűségében az előttük álló első helyezettet, Udvarhelyt még nem sikerült lekörözniük, de azon lesznek, hogy egy nap Kovásznán legyen az ország leglátogatottabb trabantos találkozója.
– Három éve annak, hogy bekapcsolódtam a Kovásznai Trabantos Találkozó szervezésébe, és látom, hogy évről évre sikeresebb a rendezvényünk, hiszen a visszatérő vendégek mellett évente új érdeklődők is megjelennek – mondta Olosz Levente társszervező, a Trabibár tulajdonosa, aki maga is 1.1-es, általa tunningolt Trabanttal érkezett a rendezvényre.
– Tizedik éve visszatérő vendége vagyok a Kovásznai Trabantos Találkozónak. Idén 1980-ban gyártott, de azóta is eredeti állapotában tartott Trabanttal érkeztem. Megjegyezném, hogy az elmúlt évek alatt látni lehetett, ahogyan a rendezvény fejlődik és növekszik – értékelte kérésünkre a baróti Vajda György a rendezvényt.
A Trabant nem csak az időseket, hanem a fiatalokat is vonzza. A csíkszeredai, 23 éves Szente Nándor elmondása szerint már gyerekkorában rajongani kezdett e masinák iránt. Idén volt a második alkalom, hogy eljött a kovásznai találkozóra, és azt mondja, a lehető legszuperebben telt itt.
– Már negyedik éve járok Kovásznára. Résztvevője vagyok az Udvarhelyi Trabantos Találkozónak is, ami sokkal nagyobb, mint az itteni, viszont a kovásznai sokkal nyugisabb, meghittebb a hangulat és nagyon tetszik itt – mondta a csíkszeredai Gegő Zsombor.
De amint a szervezők is mondták, nemcsak visszatérő vendégek, hanem új érdeklődők is jelentek meg. Németi János Kolozsvárról jött Kovásznára.
– Bár sok trabantos találkozón jártam, ide csak most jutottam el először, és el kell mondanom, nagyon jól meg van szervezve ez a rendezvény. Tehát jövőre mindenképp visszatérnék – mondta Németi.
A találkozó a Tündérvölgyben folytatódott, ahol a jelenlevők bemutathatták autóikat, vagy a sátrak árnyékában pihenhettek, este pedig Opra Gábor kovásznai zenész muzsikájára rophatták a táncot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!