Miközben péntektől vasárnapig Oltszemen zajlik a 6. országos és nemzetközi kettesfogathajtó bajnokság, Kovászna megye másik részén sem unatkoznak a lovak szerelmesei.
2024. augusztus 02., 15:452024. augusztus 02., 15:45
A két napra felosztott rendezvényt szombaton délben nyitják meg egy hathektáros, elkerített birtokon, és nyomban el is kezdődnek a IX. Székelyföldi Díjugrató Regionális Bajnokság 5. fordulójának küzdelmei. Ennek díjátadóját a 17.50-re időzített, a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület közreműködésével megejtett ünnepélyes zászlófelvonás után tartják – tájékoztatott Ugron Attila, az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület elnöke, a rendezvény mozgatórúgója.
A hagyományőrző egyesület 8–9 tagja emellett külön bemutatóval rukkol elő, de előtte még átadják a legszebb lovat megillető Aranyparipa-díjat, és díjazzák a lovas napok fotóversenyének győzteseit. Erre egyébként egészen szombatig lehet nevezni lovas témájú, saját készítésű felvételekkel. A rendezvény szombat esti programjában lovas birkózás (erre szintén a helyszínen lehet jelentkezni), lovaskaszkadőr-produkció, valamint tábortűz és utcabál szerepel.
Vasárnap a 10 órakor kezdődő, egyórás szentmise után rajtolnak a gyorsasági lóverseny előfutamai; ebben a versenyszámban 18.20-ra van időzítve a döntő, illetve nyomban utána a díjátadó. A munkalovak versenyére, amely több kategóriában zajlik, egyes és kettes fogatokkal lehet nevezni akár a helyszínen is, a lényegi részét pedig rönkhúzás képezi.
A Toldi-erőpróbán bárki versenybe szállhat erejében, ügyességében és gyorsaságában bízva, a polgármesterek 15 órakor kezdődő csatájában idén Csernáton, Esztelnek, Kézdivásárhely, Lemhény és Ozsdola elöljárói mérkőznek meg: különféle ügyességi gyakorlatokat kell megoldaniuk, egy részüket hintón ülve.
Mindeközben Voiculescu Kriszta kutyás bemutatót tart, a Kassai-lovasíjászok Erdélyi Csapata is megcsillogtatja tudását, és természetesen zárásként a szervező egyesület kaszkadőr-show-ja sem maradhat el. A programot gyermekfoglalkozások, hagyományostermék-vásár és „kulináris élvezetek” színesítik.
Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesületet 2016-ban alapította Ugron Attila, azóta mintegy kétszáz fellépést tudnak maguk mögött. A lovas napok szervezése, illetve a szereplések mellett ezen a nyáron is 80–100 gyereket táboroztatnak, természetesen lovaglással egybekötve. Az előző évek tapasztalatai alapján a hétvégi rendezvényen több mint ezer látogatóra számítanak.
Fotó: Veres Katalin/Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!