A Kovászna Megyei Törvényszék börtönbüntetésre ítélt egy 55 éves kézdivásárhelyi férfit, aki alkoholért és pénzért eladta 14 éves lányát. Az ügyet feltáró presshub.ro honlap szerint a kiskorú kálváriája még 2018-ban kezdődött.
2023. március 29., 15:342023. március 29., 15:34
Az ügy 2022 őszén került a Kovásznai Megyei Törvényszékre, ahol hat hónap alatt született döntés, példás büntetést szabva ki a lány apjára. G. Viktort gyermekkereskedelemért 12 év börtönre ítélek, illetve két „kuncsaftja” nemi erőszakért 9-9 év és három hónap börtönt kapott. Mindhárman 50 ezer euró erkölcsi kártérítést kell fizessenek az áldozatnak. Az ítélet még nem jogerős, a három személy egyelőre előzetes letartóztatásban van.
Az ügyben bűnpártolásért vádat emeltek két kézdivásárhelyi rendőr ellen is, akiket az áldozat tájékoztatta a vele elkövetett szörnyűségekről, de nem tettek semmit. Sőt, az egyik rendőrtisztet azzal vádolják, hogy a további nyomozás megakadályozása érdekében dokumentumokat hamisított meg, és megpróbálta eltussolni a történteket.
A bíróság indoklása szerint G. Viktor (55) 2018 óta több ízben is hozzájárult ahhoz, hogy kiskorú lánya legalább három férfival éljen együtt, és minden alkalommal különböző mennyiségű alkoholt kapott ezért cserébe. A nyomozás közülük kettőre összpontosított, akikkel a lány hosszabb ideig élt együtt, mondhatni rabszolgasorban, állandó bántalmazásnak kitéve.
A kislányt többször megerőszakolták
Az egyik vádlott, a 37 éves M. Loránd 50 lejért és egy láda sörért vette meg a lányt, és több mint két évig tartotta magánál, megfosztva szabadságától. Ez idő alatt többször megerőszakolták, késsel fenyegették. Ahányszor az áldozat hazamenekült, apja mindig visszavitte bántalmazójához – részletezi az ügy aktájához hozzáférő presshub.ro.
A több mint kétévnyi megpróbáltatás után a lányt édesanyja egy rendőrcsapat segítségével hazavitte, de az apja 2021 januárjában ismét eladta néhány üveg italért és 50 lejért. A vevő ezúttal a 23 éves M. István volt.
A DIICOT ügyészeinek vádiratából idéző cikk szerint 2021 januárja és májusa között a férfi bezárva tartotta a lányt, és arra kényszerítette, hogy akarata ellenére, naponta többször is szexuális kapcsolatot létesítsen vele.
Mindemellett kényszermunkára fogták, takarításra és főzés mellett minden piszkos munkát vele végeztettek, István nadrágszíjjal, az anyja pedig ostorral verte a lányt.
„A sértett azt állította, hogy a vádlott többször fizikailag bántalmazta őt, többek között a nemi közösülés közben fejsze nyelével ütötte, fejét a cementbe verte és nadrágszíjjal ütötte” – idézi a vádiratot a presshub.ro.
A panaszok ellenére a rendőrség későre lépett
A lány 2019 nyarán tett feljelentést a kézdivásárhelyi rendőrségen M. L.. Az ügyet felvevő L. I. rendőr a panasz felvételekor nem jelentette hivatalból a kiskorúval való közösülés bűncselekményét, noha az áldozat azt állította, hogy akarata ellenére közösült a férfival, akivel együtt élt.
Ugyanez a rendőr 2021 októberében, a büntetőeljárás megindítása után azt állította, hogy a lány visszavonta a feljelentését, az ezt igazoló iratot a lány apjával íratta alá az áldozat nevében, majd az ügy lezárását javasolta. Tetteiért hivatali visszaélés és hamisítás miatt emeltek vádat ellene.
A másik rendőr, I. L. M. ellen az a vád, hogy nyolc hónappal a kivizsgálás megkezdése után hallgatta meg csak az áldozatot, ezt követően pedig nem folytatta a nyomozást, holott az áldozat 2020. 07. 15-i vallomása alapján elegendő bizonyíték állt rendelkezésre annak elrendeléséhez. A rendőrnőt szolgálati gondatlanság vádjával idézték bíróság elé.
A rendőrökkel szemben folytatódik a per a Kovászna Megyei Törvényszéken, a következő tárgyalás időpontját április 19-ére tűzték ki. A két rendőr kérte, hogy tanúként hallgassák meg kollégáikat, azt a csendőrt, aki elkísérte őket az áldozat otthonába, illetve jellemzéseket kértek a feletteseiktől munkájukra vonatkozóan, valamint statisztikákat, amelyek igazolhatják, hogy nem közömbösségből, hanem túlterheltség miatt nem tudtak időben lépni az ügyben.
Képünk illusztráció. Fotó:123rf
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!