Heti két alkalom helyett négyszer fog felszállni a németországi Dortmundba tartó járat a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről.
2024. május 21., 18:142024. május 21., 18:14
A brassói reptér pünkösdhétfőn jelentette be: a Wizz Air légitársaság – június elejéig az egyetlen, amely állandó járatokat indít Brassóból – úgy tervezi, hogy növeli a Németországba és a Nagy-Britanniába tartó járatainak a számát. Jelenleg hetente két gép indul Dortmundba minden csütörtökön és vasárnap, ezt kiegészítendő, júliustól kedden és szombaton is szállnak majd fel repülők. Mindez a július 13. és szeptember 14. közötti periódusban, időszakosan lesz így.
Ugyanakkor október végétől a brit fővárosba is gyakrabban lehet majd utazni, három helyett heti négy alkalommal, minden kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap. A Dortmundba és Londonba tartó, újonnan bevezetett járatokra már most is megvásárolhatók a jegyek a Wizz Air honlapján.
Májusban tették közzé továbbá a brassói reptér „vakációs” és állandó járatainak listáját. Június elejétől öt ország kilenc városába lehet majd utazni Brassóból – köztük Münchenbe, Rómába, Milánóba, Barcelonába – heti rendszerességgel. Közben időszakos, nyári járatokat is bevezettek, május 22-én, szerdán száll fel az első, Egyiptomba tartó repülőgép, de rövidesen indulnak a törökországi, tunéziai és görögországi járatok is.
Fotó: Tuchiluș Alex
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!