Több mint kétszáz háromszéki munkavállaló maradhat állás nélkül

Az elbocsátás veszélye fenyeget számos háromszéki és erdővidéki munkavállalót: két cég jelentette be a munkaerő-elhelyező ügynökségnél, hogy a közeljövőben megválhat több mint száz alkalmazottjától.

Székely Hírmondó

2023. november 29., 18:342023. november 29., 18:34

Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség igazgatója elmondta, az egyik cég egy utasvédelmi rendszereket fejlesztő (légzsákokat, biztonsági öveket, autókormányokat gyártó) vállalatnak alvállalkozójaként végez összeszerelő munkát, és 170 alkalmazottól készül megválni, mert egyelőre nincsenek szerződései, amelyek az emberek további alkalmazását lehetővé tennék. A vállalatnak Kovászna megyében Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön van munkapontja, azt azonban nem tudni, hogy hol hajtanának végre leépítéseket. Ugyanakkor van még remény arra is, hogy mégsem történik meg a tömeges elbocsátás.

Gáspár Tímea, a BMBridge személyzeti felelőse a Székelyhonnak elmondta, bizakodók, hogy végül nem lesz szükség a létszámleépítésre. „Igen, megvan az esélye, hogy elküldünk 50-100-150 embert, de annak is megvan az esélye, hogy februárban alkalmaznunk kell 100 embert” – mondta.

A munkaerő-elhelyező ügynökségnél bejelentett 170-es létszám azonban csak egy potenciális maximális létszám, ennyi személyt érinthetnek az elbocsátások, de az is lehet, hogy senkit nem küldenek el. Gáspár Tímea megkérdőjelezhetetlen módon, szakmai érvek mentén magyarázta el a helyzetet: a koronavírus-világjárvány óta világszerte nagy hullámzások vannak az autóiparban, amelyek az alvállalkozóknál csapódnak le; ők például szeptemberben alkalmaztak 80 embert, de októberben már visszaestek a megrendelések, így néhányukat elbocsátották, novemberben viszont újra jó szerződést sikerült kötniük. „Mi is csak kapkodjuk a fejünket. Szeretnék több konkrétumot mondani, de én is szeretnék több konkrétumot tudni” – zárta beszélgetésünket Gáspár Tímea.

A másik, elbocsátásokat tervező cég a textilfeldolgozással és elárusítással foglalkozó Uniprod Impex kft., ez közel száz embertől készül megválni, értesüléseink szerint azért, mert a fogyasztóvédelem gyakorlatilag ellehetetlenítette a működését. Itt sem biztos az elbocsátás, a cég perben áll a fogyasztóvédelemmel és a per kimenetelétől függ, mi történik a dolgozókkal. A Baróton bejegyzett székhelyen csak 12 alkalmazottja van a cégnek, így a Keresztváron lévő kirendeltségnél fenyegethet több alkalmazottat az elbocsátás veszélye, tudtuk meg Benedek Huszár Jánostól, Barót polgármesterétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust