Több mint 600 iskolaelhagyó fiatal és felnőtt kapott második esélyt

Volt, aki az analfabetizmus terhét tette le, volt, aki munkahelyet talált, de ha csak közösséget, melyben célokat kapott, akkor sem nevezhető eredménytelennek azoknak a pedagógusoknak a munkája, akik az iskolát korán elhagyó gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket oktatták a Real projekt keretében.

Bodor Tünde

2024. január 25., 09:212024. január 25., 09:21

Glodeanu Cristinel, Hargita megye főtanfelügyelő-helyettese projektmenedzserként számolt be a „második esély” típusú, európai uniós finanszírozású program részleteiről. A két megye tanfelügyelősége 2002-ban közösen pályázott az iskolázatlanság miatt hátrányos helyzetbe került fiatalok és felnőttek oktatásához szükséges anyagiakra. Ez eleve igen komplex feladat volt, közbejött azonban a pandémia, mely igencsak megnehezítette a dolgukat. A konkrét munka 2021 októberétől 2023 decemberéig zajlott. 10 Hargita és 9 Kovászna megyei iskola kapcsolódott be a programba, többek között Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Siménfalváról, Nagygalambfalváról, Kászonaltízről, de Bodzafordulóról, Sepsiszentgyörgyről, Gelencéről, Uzonból, Zaboláról és Kőröspatakról is.

Galéria

A két megyében, a Pedagógusok Háza szakembereinek segítségével első lépésben 526 oktató kapott módszertani felkészítést, azok a maguk során összesen 620 személyt tanítottak, akiknek életkora 12 és 64 év között volt. A felnőttek közül a 25-42 év közötti korosztályból azokat fogadták be a programba, akiknek munkahelyük is volt, de szép számmal jelentkeztek 45-64 év közöttiek is. Általában véve jellemző volt, hogy sok nő vett részt a programban.

A célcsoportba tartozókat – nagy százalékban romákat – nem volt elég a tanulás előnyeivel kecsegtetni, anyagilag is motiválták őket az iskolába való visszatérésre, többek között minden félév elvégzése után (ami egy iskolai tanévnek felel meg) 500 lejt kaptak, de különböző iskolán kívüli tevékenységeket és versenyeket is szerveztek számukra, melyeken 300-500 lejes prémiumokat kaptak a legjobbak. Ugyanakkor tanszereket tartalmazó hátizsákot, higiéniai és ruhacsomagot is kapott minden iskolába járó. Az oktatók számára is több juttatást biztosítottak, de a résztvevő iskoláknak is jutott egy-egy laptop, fényképezőgép, iskolabútorzat, fogyóanyagok és sportszerek.

Galéria

A kedvezményezettek között voltak olyanok, akik sosem jártak iskolába, vagy ha jártak is valamikor, sosem végeztek el egy elemi osztályt sem (Zaboláról 25 ilyen személy jelentkezett egy csoportba), így már az is jelentős eredmény volt, ha egyesek be tudták fejezni elemi tanulmányaikat, míg mások a kötelező tíz osztályt is elvégezték így, egyesek pedig szakképesítési diplomát is kaptak a tanulmányaik és a gyakorlati időszak elvégzése után. Sokaknak jelentett nagy erőfeszítést az óralátogatás, mert munka után ültek be a padokba. Előfordult, hogy a szülők és gyermekeik együtt jártak az órákra, vagy fiatal anya a csecsemőjével jelentkezett az iskolában. Az sem volt egyedi élethelyzet, hogy a harmadik osztályt végző anya harmadikos leányával együtt végezte otthon a házi feladatokat.

Az oktatók, koordinátorok mindenkinek a helyzetét követték, személyre szóló beavatkozási tervet készítettek, de megyénként három szakember pályaválasztási tanácsadást is tartott a résztvevőknek.

A projekt során azt is megtudhatták a kedvezményezettek, hogy az iskola lehet más is, mint amit ők annak idején maguk mögött hagytak – nagyon sok iskolán kívüli tevékenységbe is bevonták őket, gasztronómiai, kézműves, szabadidős és sporttevékenységeket szerveztek számukra.

Galéria

Mint Bartolf Hedwigtől megtudtuk, a nehézségek mellett sok elégtételt is kaptak: ilyen volt például az is, amikor egy parajdi nő elújságolta, hogy a hivatalokban már nem az ujjával kell aláírnia a papírokat, amelyek tartalmát az eddigiekkel ellentétben már meg is érti. A résztvevők több más apró sikerélményüket is megosztották oktatóikkal.

A projekt végén elmondható, hogy a célcsoportból, amelyből legtöbben már több mint négy éve elhagyták az iskolát, a 392-es célszámot túllépve 454 személyt sikerült valamelyik oktatási szint elérésére motiválni: Kovászna megyében 170-en végezték el az elemi tagozatot, a tíz osztályt pedig 44-en. 38-an közülük szakvizsgára is jelentkeztek, és agroturizmusban szereztek 3-as szintű kompetenciavizsgát – számoltak be a sajtótájékoztatón.

Fotó: REAL - A doua sansa/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust