Terebélyesedik a botrány

Péntekig tartó tüntetéssorozatba kezdett hétfőn a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.

Székely Hírmondó

2017. március 14., 00:102017. március 14., 00:10

Péntekig tartó tüntetéssorozatba kezdett hétfőn a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.

A Civilek a katolikus iskoláért csoport tíz tagja péntekig naponta 10 és 11 óra között feliratokkal tiltakozik a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és prefektusi hivatal közelében levő téren. Csíky Csengele, a csoport szóvivője az MTI-nek elmondta: korábban közérdekű adatigényléssel fordultak az iskola ügyében érintett valamennyi intézményhez, és a kapott információk alapján megállapították, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalé a legnagyobb felelősség az iskola körül kialakult áldatlan helyzet miatt. Hozzátette: ennek ellenére nem tüntethetnek a polgármesteri hivatal előtt, mert a helyi önkormányzati testület egy korábbi határozata ezt megtiltja.

Tíz személy tiltakozását kérték, és a városháza a közeli Győzelem-teret jelölte meg a tiltakozás helyszínéül, molinójuk kifeszítésére nem kaptak engedélyt, azt ennek ellenére kibontották a tiltakozás helyszínén. Megjegyezte, szívesen látják a szolidaritásukat kifejezni óhajtó marosvásárhelyieket, aki tiltakozni jön, pár percre beállhat a táblákat tartó szülők sorába, vagy a közelben megállva biztosíthatja szolidaritásáról a szülői csoportot.

A tüntetéssorozattal nyomást akarnak gyakorolni a polgármesteri hivatalra, hogy lássa el feladatát az iskolák ügyében. Ha a hivatal továbbra is késlekedik a jövő évi iskolahálózatra vonatkozó határozat elkészítésével, akkor más, erősebb tiltakozási formákat választanak. „Megyünk előre, nem adjuk fel!” – jelentette ki a szülői csoport szóvivője.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel. A DNA február végén az iskolában tanuló diákok szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust