Tények és valóság

„Szívesen jövök a Székelyföldre, mert itt még kitapintható és érzékelhető az ősi szellem, mely mindnyájunkat megerősít” – jelentette ki Cey-Bert Róbert Gyula magyarországi forradalmár, szabadságharcos, közgazdász, gasztronómus és író vasárnap Sepsiszentgyörgyön. A vele való találkozásra a Végvári Oroszlánok és Nincs más út csak a szabadság címet viselő, a budapesti Püski kiadónál megjelent könyvei bemutatója alkalmából került sor a Székely Nemzeti Múzeumban.

 Az igazságtalanság már gyermekkorában fellázította, és ez sarkalta történelmi témájú regényei megírására is – vallotta be nagy ívű előadásának bevezetőjében a szerző. Mélységesen felháborítja ugyanis, hogy a magyar történetírás a mai napig félrevezető módon, a valóságot elferdítve és hazugsággal tűzdelve mutatja be őseink cselekedeteit. Így mérgezik meg fiataljaink lelkét, rombolják a nemzettudatukat, és fojtják el bennük már csírájában a múlt megismerésének vágyát. Ez pedig hosszútávon nemzeti tragédiához vezet, mert csak azok a népek maradtak fenn az évezredek sodrásában, melyek ismerték, valamint tisztelték a saját történelmüket, tanultak és erőt merítettek belőle. Hiszen amint azt már az ókorban megfogalmazták, a történelem a legjobb tanítómester.

A Végvári oroszlánok című kötetéről megtudhattuk, hogy a többi történelmi témájú regényéhez hasonlóan, ennek megírását is levéltárakban és könyvtárakban történő kutatás előzte meg. Írói fantáziával fűszerezett cselekménye valós tényeken alapszik tehát, és a 16. századi végvári harcok világát tárja elénk. Egy olyan korszakba vezet, melyben a magyar vitézek naponta összecsaptak a törökökkel, és még a győztesnek is sietve kellett távozni a csatatérről, mert egy arrafelé portyázó ellenséges csapat bármikor rajta üthetett. Éppen ezért még az elesettek eltemetésére sem maradt idő, tetemeik a madarak eledelévé váltak. A rosszul felszerelt, sokszor éhező, fizetetlen végvári vitézek mégis vállalták a harcot, mert tudták, hogy az a haza és a nemzet megmaradásáért folyik.

Cey-Bert arra is rámutatott, hogy történelemoktatásunkban csak vesztes csatákról és elbukott szabadságharcokról beszélünk, holott a megnyertek száma ezeknél jóval nagyobb. Közéjük tartoznak Bocskai István (1557–1606) és Bethlen Gábor (1580–1629) fejedelem győzedelmes hadjáratai, melyekkel a Habsburg császárt többször is térdre kényszerítették. Olyannyira, hogy csak Bocskai megmérgezésével tudták az egykori Magyarország teljes felszabadítását és egy magyar király alatt történő újraegyesítését megakadályozni. Bethlen Gábor esetében pedig mézesmázos, de utólag betartatlan ígéretekkel érték el, hogy végül nem koronáztatta magát magyar királlyá. Ennek ellenére azonban hatalmas területeket szerzett vissza a Habsburgoktól, mely következtében az ő uralkodása alatt a Magyar–Alföld, valamint a Felvidék tetemes része is az erdélyi fejedelemség fennhatósága alá került, határait idegen katona át nem lépte.