Telt ház van a megyei kórház gyermek-fertőzőosztályán

Amióta az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) hivatalosan is kinyilvánította, hogy kanyarójárvány tombol az országban, Kovászna megyében is több mint száz kanyarós megbetegedést, köztük több szövődményest regisztráltak.

Bodor Tünde

2024. január 20., 10:292024. január 20., 10:29

A kanyarós esetek jelentős többsége a túlnyomórészt roma lakossággal bíró Hete, Árapatak és Előpatak falvakból kerül ki, de a megye egész területén vannak betegek. A járvány főleg az 1–1,5 éves gyerekeket érinti, és annak „köszönhető”, hogy az említett teleüléseken nagy ellenállás tapasztalható az oltással szemben. „Szeptemberben is volt oltási akciónk, de sok szülő kategorikusan visszautasította a vakcinát” – számolt be lapunknak Igyártó Gabriella, a közegészségügyi igazgatóság járványos betegségekért felelős részlegének statisztikusa.
A kanyaróellenes oltást először 1 éves korukban kell megkapniuk a gyermekeknek, majd egy emlékeztető oltásra is szükség van 5 éves korban. A megbetegedések kevésbé érintik a nagyobbakat, hiszen évekkel ezelőtt még nem volt divat ellenállni az oltásnak.

A közegészségügyi igazgatóság szorgalmazza az oltakozást, sőt, minisztériumi ajánlások alapján már ún. nulladik dózist is lehet adni 9-11 hónapos korban, mert sokan már az optimális oltási idő előtt megfertőződnek. A nulladik dózis nem zárja ki az 1 éves korban kötelező oltás beadatásának lehetőségét.

Decemberben 84 egy év alatti gyermeket oltottak – tudtuk meg Igyártó Gabriellától. Ezt az oltási sémát addig alkalmazzák, amíg az egészségügyi minisztérium nem rendelkezik másképp, vagyis amíg nem csökkennek az esetszámok, és nem szűnik meg a járvány. A kombinált oltás a betegség lezajlása után egy hónappal is beadható, és az teljes immunitást biztosít. Mindamellett előfordulhat, hogy akár (oltott) felnőtt is elkapja a kanyarót, de akkor sokkal könnyebb, komplikációmentesebb lefolyása várható az egyébként igen veszélyes betegségnek.

Múlt év utolsó hónapjában 66 igazolt kanyarós esetet jelentettek a megyei közegészségügyi igazgatóságnak, ez évben pedig a 104 betegből, akiknél felmerült a fertőzés gyanúja, 92-nél erősítették meg a diagnózist, 12-nél még folyamatban van a minták elemzése. Minden fertőzöttet kórházba utalnak, legalábbis amíg a kórháznak van kapacitása fogadni őket.

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház gyermek-fertőzőosztályán Porumboiu Gabriela osztályvezető főorvostól megtudtuk, a 40 ágy mindegyike foglalt, ezért a Kovászna környékén bárányhimlőben megbetegedő gyermekeket csak akkor utalják be, ha komplikációk adódnak, a felső légúti fertőzésesek is a gyermekosztályra kerülnek. Az osztályon fekvő kanyarósok közel fele egy év alatti, akiknek még nem is volt idejük megkapni az oltást, mellettük még az anyukák is ott vannak, ha széken is kell ülniük a gyermek mellett. Az itteni kanyarós betegek 85%-a 5 év alatti gyermek, és akad pár kamaszkorú is, mert korábban is volt egy olyan időszak, mikor nem volt kötelező az oltás.

Az egyszerűbb kanyarós esetek kezelése 3–4 napot tart, a szövődményeseké akár 9–10 napig is elhúzódhat, és ilyen is bőven akad: az összes eset több mint felében valamilyen komplikáció lép fel, leggyakrabban tüdőgyulladás, de volt laringitisszel (gégegyulladással), bárányhimlővel társuló kanyaró is. A betegség megjelenési formája is különbözhet egyénenként, de a kiütések és a láz mellett általánosan jellemző, hogy fertőzöttek étvágytalanok, nem esznek, nem isznak, ezért kiszáradnak, perfúzióra szorulnak.

Egyeseknél emésztőszervi panaszok is fellépnek (pl. hányás, hasmenés). A járvány kezdetén enyhébb formák domináltak, hovatovább azonban egyre több a súlyosabb betegség, jelenleg egy kanyaró utáni agyvelőgyulladásos beteget is kezelnek az osztályon – számolt be Porumboiu doktornő.
Az INSP honlapján közölt adatok szerint az év első két hetében 3353 kanyarós beteget jegyeztek, és 4 ennek köszönhető halálesetet.

A közegészségügyi igazgatóság közlése szerint jelenleg más járvánnyal nem kell küzdeniük: influenzás eseteket nem jelentettek nekik, és bár a koronavírus nem tűnt el, tudomásuk szerint jelenleg enyhe formái uralkodnak. Decemberben 82 covidos megbetegedést regisztráltak. Számon tartanak viszont 560 tüdőgyulladásos és 2300 felső légúti fertőzéses esetet.

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust