Tizenkét évre kötelezte el magát a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző vállalattal szemben Barót város tanácsa. A szerződés eddig két évre volt érvényes, most 2029-ig hosszabbítottak.
2017. március 09., 00:072017. március 09., 00:07
Tizenkét évre kötelezte el magát a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző vállalattal szemben Barót város tanácsa. A szerződés eddig két évre volt érvényes, most 2029-ig hosszabbítottak.
Kérve a tanácsosokat, hogy adják beleegyezésüket a szerződés meghosszabbításába, Lázár-Kiss Barna polgármester nem talált elmarasztalnivalót a cég Baróton kifejtett eddigi munkájában. Úgy értékelte, bár biztosan vannak elégedetlenkedők is, a Tegáról általánosan azt mondhatni, rendesen végezték a rájuk bízott feladatokat a városban. „Gondolom, ez ezután is így lesz”– jegyezte meg, hozzáfűzve, ha esetlegesen drágítanák a szemétdíjat, az csakis azért lesz, mert a maga során a cég is többet kell, hogy fizessen a hulladéklerakónál.
Dimény László néppárti tanácsos módosító javaslattal élt, éspedig, hogy a szerződést egyelőre csak a jelenlegi tanács megbízásának végéig, azaz 2020-ig hosszabbítsák. Kotecz Attila ülésvezető az RMDSZ-frakció nevében ennek a javaslatnak a megbeszélésére ötperces szünetet kért, de hiába: a szövetség tanácsosai csak az eredeti határozattervezetet, a szerződés 2029-ig való meghosszabbítását találták elfogadhatónak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!