„Tartani tudja a frontot” a Kovászna Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat – állítják az intézmény képviselői, jóllehet a környezetvédelmi bélyeg február elsejei eltörlése után az igénylések száma gyakorlatilag megduplázódott.
2017. február 17., 00:252017. február 17., 00:25
„Tartani tudja a frontot” a Kovászna Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat – állítják az intézmény képviselői, jóllehet a környezetvédelmi bélyeg február elsejei eltörlése után az igénylések száma gyakorlatilag megduplázódott.
Rico Racoviţă, a szolgálat vezetője szerint sikerült megoldani azt, hogy a magánszemélyek egy nap alatt biztosan el tudják intézni a gépkocsi-beírást.
– A napi igénylések száma elérte a 150-et, ez körülbelül kétszerese a korábbi forgalomnak, de egyelőre nincsenek fennakadások – mondja Racoviţă.
Másik kérdés az, ezt már a cégek képviselői mondják, hogy a gépkocsi-beírással foglalkozó vállalkozások emiatt hátrányba kerültek, ezektől ugyanis naponta legtöbb tíz iratcsomót vesznek át. Ez – szerintük – azért nem igazságos, mert olyanok is vannak közöttük, amelyeknek akkor is volt napi 25 dossziéjuk, amikor még nem törölték el a beíratási illetéket. Másrészt, állítják a vállalkozók, az általuk összeállított iratcsomókban gyakorlatilag nincs hiba, így, feltehetően, nem ugyanannyi időbe telik átvenni egy „céges” iratot, mint egy magánemberét, aki vagy összeállította a dossziéját helyesen, vagy nem.
Tény azonban, hogy az intézményben viszonylagos csend és béke van, legalábbis a korábbi állapotokhoz képest, vagy ahhoz mérten, amit az ország más részein hallani, látni lehet.
Lehet, hogy ilyen szempontból az is észszerű döntés, hogy más megyéktől eltérően, itt (még) nem vezették be az online előjegyzést, aminek máshol az lett az azonnali következménye, hogy hónapokra előre elfogytak a helyek, viszont erősen kérdéses, hogy hatékonyabbá vált-e az adatfeldolgozás.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!