Tanulságos nap volt

A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon Napsugár nagycsoportosai András-Nagy Róbert kórházmenedzser meghívására látogattak el a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba. Barátainkat is elhívtuk, a fotosmartonosi óvodások jöttek is szívesen, érezték ők is, hogy valamiféle titok kerül felszínre.

A felnőttek közül többen feltették a kérdést, mit is keresnek a kicsik egy kórházban, de mi nagyon elszántak voltunk, hiszen jól meghatározott céllal indultunk neki a felfedezésnek. Úgy gondoltuk, itt az idő, hogy eloszlassunk minden tévhitet, és bizalmat ébresszünk a kisgyermekekben, felfedeztessük az orvosok, asszisztensek, mentősök életmentő munkáját.

A kórház konferenciatermében András-Nagy Róbert egy interaktív kisfilmet mutatott be az óvodásoknak, majd a munkatársak cukorkával kínáltak, mi rajzokkal és fotosmartonosi almalével kedveskedtünk, ezt követően indultunk kórházbarangolóra. Először megmutatták, hogy néz ki az a hatalmas gép, ami röntgenfelvételt készít az eltörött lábról, kézről, aztán a kivilágított Led-falra felkerültek a röntgenfelvételek, ezekről ki kellett választani a kezet, lábat, illetve a törött végtagokat. Az orvosok, asszisztensek elmondták, milyen fontos, hogy kalciumban gazdag ételeket fogyasszunk, hogy változatosan táplálkozzunk, kóstoljuk meg azokat az élelmiszereket is, melyeket még nem fogyasztottunk, csak hallottunk róluk. Sok gyümölcsöt, zöldséget érdemes enni, de fontos a hús és a tejtermékek fogyasztása is.

Egy másik teremben Rosu Mátyás doktor bácsi mosolyogva hívott be, és elmagyarázta, mit mutat a szívultrahang. A jelentkező gyermekeknek egy zselészerű anyaggal bekente a mellkasát, ezzel biztosítják az ultrahangkészülék feje és a mellkas közti jó „átláthatóságot”. Nagy élmény volt a kicsiknek, hogy láthatták a szív működését, a szív üregeinek a méretét, a falak és a vért irányító billentyűk mozgását. A bátor Bence sírva fakadt meghatódottságában, amikor meghallotta saját szívhangját. Maradtunk volna még, de a dokinak sok dolga volt, így aztán hagytuk őt dolgozni.
Lifttel felmentünk az újszülött osztályra, a főasszisztens elmondta, a kisbabák alszanak a kórtermekben, úgyhogy lábujjhegyen illik járni. Feltettük a szájmaszkot, és egyszer használatos cipőt húztunk, így megkukkanthattuk a hét hónapra született kisbabákat, akiket inkubátorba bújtattak. Mindenki lábujjhegyen menetelt, integetve búcsúztunk, hogy ne keltsünk zajt.

Ezt követően hátramentünk a mentőállomásra, ahol Török Zsuzsanna igazgató és a mentősök fogadtak. Megtanították, hogy baj esetén a 112-es segélyszámot kell hívni, de kiemelték, nem szabad játszani ezzel a számmal, mert ha tévesen riasztják őket, az sok pénzbe kerül a mentőállomásnak, és lehet, hogy egy olyan beteg elől hívják el tévesen a mentőt, akinek nagy szüksége lenne a segítségre. A legmodernebb autó állt elé szirénázva, villogva, a gyermekeknek megmutatták a mentő belsejét, a felszereltségét, a műszereket, aztán levették a hordágyat, és akinek kedve volt, ráfeküdhetett, becsatolták, betakarták, és máris készülhetett a fotó. A látogatás megerősített bennünket abban, hogy a kórházban is kedves, mosolygós, dolgos, segítőkész emberek munkálkodnak, teszik a dolguk azért, hogy rajtunk kicsiken, és nagyokon segítsenek, teszik ők is, ahogy tudják, ahogy erejük, tudásuk engedi.

Köszönet a megyei kórház és a mentőállomás vezetőségének, hogy lehetővé tették a látogatást, kívánjuk, hogy hivatástudattal végezzék munkájukat, és a beteg embereket segítsék a gyógyulás útján!

Bartók Emese,
Bálint Enikő,
Incze Mária óvónő