
Hoos Hanna Denise sepsiszentgyörgyi fiatal hegedűművész tavaly nagy reményekkel kezdett el tanítani, mesterkurzusai mellett diákjainak adta át a hegedű iránti szeretetét, a hangszer, zene iránti – munkába vetett – tiszteletet, alázatot.
2020. szeptember 17., 00:472020. szeptember 17., 00:47
Hoos Hanna Denise 1996 januárjában született Brassóban, de Sepsiszentgyörgyön nevelkedett. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban végzett hegedű szakon, majd Brassóban folytatta egyetemi tanulmányait, illetve idén ott kezdte el másodéves mesterkurzusait. Már fiatalon számos megyei és országos hangszeres versenyt megnyert, országos szintű olimpiákon is pódiumra állhatott, több esemény szervezésében vett részt, ifjúsági szervezetek tagjaként ténykedett, színházi előadásokban szerepelt, több filharmóniával, kamarazenekarral dolgozott, illetve olyan hegedűkoncerteket is adott, amelyeken a román királyi udvar tagjai is jelen voltak, és még sorolhatnánk érdemeit. A lány önéletrajzát tanulmányozva bárki rájöhet arra, hogy Hanna imádja a hegedűművészetet, és hivatásként tekint arra, továbbá feltevődik a kérdés, hogy mennyire hatékony, bürokratikus a romániai tanügyi rendszer, ha az önéletrajzukban ilyen érdemeket, megvalósításokat felsorakoztató tehetségek sem jutnak állasához.
– Nagyon szeretem a hegedűt, az életem része ez a hangszer, és ezt a szeretetet adnám át fiataloknak, időseknek. Tavaly a romániai tanügyi rendszer keretében, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban oktattam I–VIII. osztályos diákokat, emellett magánórákat is adtam. Természetesen az oktatás mögött az is áll, hogy végre a tanulmányaimat finanszírozó édesanyámat felszabadítanám ennek terhétől a keresetemmel, de ezen túlmenően hiszem, hogy hivatásom a hegedű népszerűsítése, a hangszer technikai rejtelmeinek, szépségeinek a továbbadása. Imádom, amikor taníthatok. Idén különféle okok miatt, amit nem részleteznék, kimaradtam a tanügyi rendszerből, de úgy határoztam, hogy magánúton oktatok tovább. Facebook-oldalamon könnyen kapcsolatba léphetnek velem az érdeklődők. Kortól függetlenül vállalnék diákokat, kezdőket és haladókat egyaránt – magyarázta Hanna.
Most, hogy nem sikerült állandó munkahelyet szereznie, úgy érzi, nem köti már semmi a városához, ami kissé nyomasztja, hiszen eddig úgy gondolta, hogy itthon bizonyíthat majd, ismerősei, barátai, a családja körében alapozhatja meg az életét. Hátha ez mégis sikerül neki!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!